A lengyelek áram nélkül maradnak?

Két éven belül a jelenlegi áramtöbblet deficitbe csaphat át Lengyelországban - figyelmeztetnek helyi villamosipari szakemberek. Ennek oka elsősorban a kereslet gyors, évi 6 százalékos növekedése.

Az ellátási helyzetben a fordulat kilátását már az év eleji nagy hidegek időszaka is jelezte, amikor ugyan még nem volt áramkorlátozás, de amelyeket követően az elérhető kapacitás ezer megawattra csökkent. A többlettermelésre rendelkezésre álló áramtermelő pótkapacitások egy részének állapota siralmas - mondja a szakértő. A széndioxid-kibocsátás mérséklésére tett lengyel vállalások is élezhetik a helyzetet, ha ugyanis a legszigorúbb normát akarják majd betartani ezen a téren, akkor 2 ezer megawattnyi áramhiánya is lehet majd az országnak és kénytelen lesz importálni.

Ezen környezeti ok miatt főleg gáztüzelésű erőművekre kell alapoznia a jövőbeni fejlesztést. Az országnak évente legalább 0,8 gigawatt teljesítményű új erőművi beruházást kell végrehajtania évente mostantól. Mindeközben áremelésekre is sort kell keríteni, a beruházások fedezetének biztosítása érdekében. A nagykereskedelmi egységnyi megawatt-árak több mint harmadukkal emelkedhetnek.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo