A fogyasztónak jó a verseny, a GVH is nekünk spórol

2010 és 2016 között a fogyasztók mintegy 136 milliárd forintot takarítottak meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tevékenysége révén. A GVH immár harmadszor tett közzé a verseny védelméből származó fogyasztói előnyöket számszerűsítő közgazdasági elemzést.

A számítás a verseny árleszorító hatására épül: a GVH közbelépése megkíméli a fogyasztókat azoktól a többletkiadásoktól, amelyekkel a GVH által megakadályozott versenyellenes magatartások és fúziók következtében szembesülnének. A módszertan, amelyet korábban független szakértők értékeltek, a fejlett országok versenyhatóságainak gyakorlatát követi, és figyelembe veszi az OECD útmutatóját is.

A kkv-k is készülhetnek a hajnali rajtaütésre
A Gazdasági Versenyhivatal 2017 januárjától immár a vállalatok összefonódásának ellenőrzésekor is végrehajthat előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatokat, vagyis meglepetésszerű rajtaütéseket. A friss esetek is azt mutatják, az idei évtől még fontosabb, hogy a vállalkozások és vezetőik tisztában legyenek a rajtaütések szabályaival, amikor a GVH hívatlanul kopogtat az ajtajukon.
A fenti eredmény – amely 2017-es értéken mutatja a fogyasztói megtakarítást – óvatos becslésen alapul - közölte a GVH. Abból indul ki, hogy a GVH beavatkozása nélkül, két éven keresztül 5-10%-kal magasabb lennének az árak a kartellekkel, versenykorlátozó magatartásokkal és a verseny jelentős csökkenéséhez vezető összefonódásokkal érintett termékek és szolgáltatások esetében.

Az elemzés nem terjed ki a GVH más tevékenységeiből, többek között a fogyasztóvédelmi eljárásokból vagy az elrettentésből származó haszonra.

A GVH számításai világosan mutatják, hogy a Versenyhivatal tevékenysége jelentős megtakarítást hoz a társadalom és a fogyasztók számára, és nagymértékben meghaladja GVH-ra fordított állami költségvetési kiadásokat.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo