2006 legidiótább halálai

Nyilvánosságra hozták az ostoba halálokért járó úgynevezett Darwin-díj nyerteseit: 2006 győztese az a pár lett, akik belemásztak egy héliummal töltött reklámballonba, és kénytelenek voltak saját bőrükön megtapasztalni, hogy az élethez bizony elengedhetetlen az oxigén.

A 21 éves Jason és a szintén 21 éves Sara még azzal sem védekezhet, hogy tettüket alkohol vagy más kábítószer hatása alatt követték el júniusban. A rendőrségi jelentés szerint halálukat a hélium okozta. A Darwin-díjat kiosztó társaság a díjazottakat bemutató hírlevelében megjegyzi: az eutanázia támogatói leginkább a héliumot ajánlják, hogy a menthetetlen betegeket fájdalommentesen segítsék halálba.

Alig csúszott le a dobogó legfelső fokáról az a brazil férfi, aki egy vállról indítható gránátvető töltetét próbálta úgy szétszerelni, hogy előbb autójával áthajtott rajta. Miután erre a gránát nem reagált, egy kőtörő kalapáccsal esett neki, ami túlságosan is hatásosnak bizonyult: a gránát végül szétesett, de vele együtt a brazil férfi, hat autó és a műhely is, ahol az eset történt.

Harmadik helyen az a szakmájában nem túl képzett villanyszerelő szerepel, aki sárkányeregetéssel múlatta az időt, de mivel rövid volt a zsinór, azt egy rézkábellel hosszabbította meg. Ez jól működött, és a fizika törvényeinek engedelmeskedett akkor is, amikor egy magasfeszültségű vezetékhez ért: az elektromosság végigfutott a rézkábelen, egészen a 26 éves villanyszerelőig. Forrás: Független Hírügynökség

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo