15 százalékos a jövedelemadó jön?

Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter a sajtó értesülése szerint már a jövő évre egységes személyi-jövedelemadót szeretne. A Mlada fronta Dnes(MfD) című lap megszerzett egy minisztériumi anyagot, amely szerint 15 százalékos szja-t képzel el a pénzügyi kormányzat.

Ez a magasabb jövedelműeknek jól jönne, de az alacsony jövedelműek veszítenének az elképzelés megvalósulásával - írj a lap. Ezért a kormányzat valamilyen kompenzációban részesítené őket. A tudósítás szerint a havi 35 ezer koronánál kisebb jövedelműek már veszítenének, miközben az átlagfizetés jelenleg a havi 20 ezer korona (180 ezer forint) körül van, szemben a magyar átlagbérekkel.

Az MfD szerint Csehországban két hét múlva ismertté válnak a kormányzatnak a jövőre vonatkozó adóelképzelései, melyekben a társasági adót célzó változtatások is helyet kapnának, 2010-re. Ez az adó a mostani 24 százalékról arra az évre 19 százalékra csökkenne.

Egyszerűsítenék az áfa-beszedést is, azt várva, hogy ezzel 25 milliárd korona többletbevételt szerezhetnének az államkasszának és akkor abból használnának fel mintegy 16 milliárd koronányit a jövedelemadó változással elmaradó bevétel pótlására.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo