10.ből 9 magyar fiatal még "sosem próbálta ki a marihuánát"

Marihuánafogyasztásban a cseh fiatalok vezetik az európai uniós ranglistát, míg a magyar fiatalok a 24. helyen vannak - a listát a cseh sajtó közölte kedden az Eurobarométer felmérésére hivatkozva.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A prágai sajtó szerint a felmérést az Európai Unió tagországainak 15-24 éves fiataljai körében készítették. A felmérésből kiderült, hogy a tavalyi évben a cseh fiatalok 24 százaléka szívott marihuánát, míg az idén 23 százalék. A cseh fiatalok 53 százaléka viszont sosem próbálta ki ezt a kábítószert.

A második helyen a spanyolok (15, 22, 62 százalék), míg a harmadikon a franciák (14, 21, 64 százalék) állnak. Magyarországon a fiatalok 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tavaly marihuánás cigarettát szívott. Az idén ez az arány 3 százalék. A magyar fiatalok 89 százaléka azt állította, hogy soha nem próbálkozott még marihuána szívással.

A cseh fiatalok azok, akik az Európai Unióban a legkevésbé vélik károsnak a marihuánát. Míg például Romániában a fiatalok 55 százaléka szerint nagy kockázatnak teszi ki magát, ha valaki egyszer-kétszer kipróbálja a marihuánás cigarettát, a csehek között ezt a vélekedést csak a megkérdezettek 7 százaléka osztotta. A rendszeres marihuánaszívást a fiatal csehek 50 százaléka tartja károsnak az egészségre, ami az EU-ban szintén a legalacsonyabb arány.

A prágai sajtó szerint a felmérés azt jelzi, hogy a cseh fiatalok egy része könnyelműen viszonyul a drogfogyasztáshoz, és terjed a szintetikus kábítószerek használata is. Ugyanakkor ezen a téren az uniós átlag 5 százalék, míg Csehországban négy százalék. A szintetikus drogokat a legtöbben az ír fiatalok (16 százalék), illetve a lengyel és a lett fiatalok (9-9 százalék) közül próbálták már ki. A felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele úgy vélte, hogy a kábítószereket teljes mértékben be kellene tiltani Európában.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo