Közelebb kerül India

Indiai üzleti központ nyílt Budapesten, az ázsiai ország nagykövetségének épületében. Az eseményen Berényi János, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke kiemelte: a központ hidat jelent Magyarország és India vállalatai között.

Kép:sxc

Berényi János a megnyitón mondott beszédében hangsúlyozta: a magyar kormány új irányt követ a külpolitikában és a külgazdaság-politikában, a keleti nyitás keretében szoros együttműködés kialakítására törekszik Indiával is.

A két ország között hosszú múltra tekintenek vissza és kiválóak a gazdasági, politikai, tudományos és kulturális kapcsolatok - tette hozzá. A HITA vezetője elmondta: a magyar kormány célja a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztése, ezért ösztönzik a magyar vállalatokat a nyitásra India felé, valamint az együttműködésre a helyi vállalatokkal - tudósított az MTI.Közölte: fontos cél az is, hogy minél több indiai befektető jelenjen meg Magyarországon. (A kkv-k számára is fontos kitörési pont lehet az exporttevékenység elindítása. A mikéntről számos praktikus információt megtudhat a Piac&Profit Piacbővítés exporttal konferenciáján!)

Malay Mishra indiai nagykövet kiemelte: támogatni kell a gazdasági kapcsolatok fejlődését a kereskedelem és a befektetések tekintetében is. Már vannak intézményi keretei a Magyarország és India közötti kapcsolattartásnak, és a két ország több együttműködési megállapodást is kötött. Ugyanakkor a magyar kormány meghirdette a keleti nyitás stratégiáját, amelynek egyik célja a Magyarország és India közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése, ezért ideálisnak tűnik az időpont egy üzleti központ megnyitására is Budapesten - közölte. Úgy vélte, a két ország közötti kereskedelem volumene nem ad okot az elégedettségre. Érdemes lenne a magyar vállalatokat arra ösztönözni, hogy nyissanak az indiai piac felé - mondta Malay Mishra.

A diplomata megjegyezte: ma a gazdaság jelenti a legfontosabb kapcsolatot két ország között, mert erősebbé teszik az országokat és segítenek a fejlődésben. Bakos István, a Nemzetgazdasági Minisztérium Ázsia-főosztályának vezetője kiemelte: India hagyományosan fontos partnere Magyarországnak nemcsak a gazdaságban, hanem a tudományos, kulturális és turisztikai kapcsolatok szempontjából is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo