Jót tett az adókedvezmény a nyugdíjbiztosításoknak

Egyre inkább érdeklődnek a magyarok a nyugdíjbiztosítások iránt, de az új Ptk.-ban meghatározott ügyvezetői felelősség témaköre is megdobta a biztosítások piacát, miközben emelkedik a kgfb-biztosítások díjbevétele is.

Többen gondolnak az időskorukra – Kép. Pixabay

2014 első félévében kismértékben, 1,25 százalékkal gyarapodott a biztosítási piac, ám ezen belül a gépjármű-, illetve a nyugdíjbiztosítások területe intenzívebb növekedést mutatott. A szektor összesített díjbevétele 441,3 milliárd forint volt az idei első hat hónapban. A vizsgált időszakban a teljes díjbevételhez az életbiztosítási üzletág 229 milliárd, míg a nem élet terület 212,3 milliárd forinttal járult hozzá.

Az életbiztosítási piacon az egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások növekedtek számottevően az idei első hat hónapban: a díjbevételek összege 10 millió forintról közel 860 millió forintra emelkedett, miközben a szerződések darabszáma csaknem hússzorosára nőtt az idei első félévben. (Trendfordulóhoz érhettünk az öngondoskodásban.)

A január óta hatályos adószabály-változások megszüntették a nyugdíjbiztosítások versenyhátrányát, így – évi legfeljebb 130 ezer forint összegben – adókedvezményt vehetnek igénybe a nyugdíjbiztosítással rendelkezők. A piac várakozásai szerint ezzel új lendületet kaphat a hazai lakosság időskorra történő öngondoskodása.

„A kedvezménytől azt várjuk, hogy jelentősen növelheti az időskorra történő öngondoskodási hajlandóságot, és azon belül a biztosítások szerepét is. Örömmel látjuk, hogy az első féléves adatok alapján a nyugdíjbiztosítások valóban egyre népszerűbbek az ügyfelek körében. Az új kedvezmény bevezetése jelentős lépés, mivel a társadalom széles rétegei számára biztosítja a támogatott öngondoskodás lehetőségét” – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára.

Biztosítás rossz döntésekre
Az új Ptk. hatálybalépésével személyes vagyonukkal felelnek a cégvezetők a vezetői minőségükben hozott döntéseikért. Magyarországon körülbelül 300 ezer gazdasági társaságot és ezenfelül még néhány ezer egyéb jogi személyiséggel rendelkező szervezetet (pl.. szövetkezeteket) érint. A kockázat biztosítással csökkenthető.
A nem életbiztosítási üzletág összesen közel 4 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest, ehhez a gépjármű-biztosítások területe mellett az általános felelősségbiztosítások bevételeinek növekedése járult hozzá. E terület több mint 15 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához képest, amiben valószínűleg szerepe lehet a Polgári Törvénykönyv vezetői felelősségre vonatkozó passzusai változásának is.  (Még akkor is, ha a biztosítás díja is adóköteles.)

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokból (kgfb) származó bevételek meghaladták az 52 milliárd forintot. A kgfb-szerződések darabszáma mintegy 3,4 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest. Szerényebb mértékben, de erősödött a casco-piac is: a díjbevételeket tekintve 0,7 százalékkal, közel 33 milliárd forintra nőtt, a szerződések darabszáma pedig csaknem 7 és fél ezerrel emelkedett – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A gépjármű-biztosítások területén tapasztalt bővülés elsősorban az újautó-értékesítések, illetve a magyarországi forgalomba helyezések volumenének növekedésével magyarázható. Friss statisztikák szerint az idei első félévben összesen 32 992 személyautót és 7022 kishaszon-gépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi első félévhez képest 21,4, illetve 50,8 százalékos növekedést jelent.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo