Jót jelentett a Richter

Tovább kúsztak felfelé az indexek, de a dinamika mára kifulladt, sőt Budapesten még előbb, mint külföldön - jelezték reggeli kitekintőjükben az Erste elemzői.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tegnap zárásra sikerült a BUX-nak a negatív tartományba csúsznia, ami nagyrészt a Magyar Telekom piacára érkező, nap végi eladói nyomásnak volt köszönhető. Pedig az eredmény nem volt nagy meglepetés. Az elmúlt időszakban még javult is a cég helyzete, legalábbis abban az értelemben, hogy úgy tűnik, nem lesz negyedik mobilszolgáltató. Az energia üzletág is ideig-óráig maradhat meg ilyen veszteséges formában (1,2 milliárd veszteség az első negyedévben, bruttó szinten), hiszen vagy bezárják, vagy pedig a kormány engedi az MTel-nek az egyetemes szolgáltatói státuszt, amely segítene megszüntetni a veszteséget. Ráadásul az állampapír hozamok is csökkentek, és még további enyhe csökkenés jöhet, így a jelenlegi ár attraktívnak mondható.

A Richter ma tette közzé az eredményét, amelyben a várakozásokat jelentősen meghaladó nettó eredményen túl a magyar piacon mutatott növekedéssel és a Kínában elért hatalmas árbevétel emelkedéssel is meglepte a befektetőket. Ráadásul az igazgatási költségek csökkentek, miközben továbbra is a marketing költségek és a K+F húzta vissza az operatív eredményt. Vagyis a költség szerkezet is jó. A jövőbe invesztál a cég, amelynek két kimenetele lehet: (i) vagy megjön a profit a költséghez; (ii) vagy nem jön meg, de akkor ezt a költséget könnyedén le lehet vágni, és a profit egyből ugrik 5-10 milliárd forinttal. Mi az előbbire tippelünk. Így a Richter esetében pozitív árfolyam reakciót várunk, amelynek köszönhetően a BUX oldalazhat a mai napon.

USA

- Tegnap is folytatódott a hegymenet a tengerentúli börzéken, makroadatok hiányában főként vállalati hírek mozgatták az emelkedést. Bár az erősödés mérsékelt volt, de mindenképp elég volt ahhoz, hogy újabb csúcsra lendüljön a Dow és az S&P500.

- Az AOL Inc negyedéves nyeresége 23%-kal 25,9 millió dollárra emelkedett, a tavalyi 21,1 millió dollárról. Ez részvényenként 32 centet jelent, ami elmarad a 44 centes várakozástól. Az árbevétel 529,4 millió dollárról 538,3 millió dollárra emelkedett. A papír árfolyama közel 9%-ot zuhant.

- A Tesla tegnap zárás után publikálta negyedéves számait. Az árbevétel a várt 496 millió dollár helyett 562 millió dollár lett, a részvényenkénti profit pedig a várt 4 cent helyet 12 cent lett. A papírok 26%-ot emelkedtek a zárás utáni kereskedésben.

- A McDonald’s legalább 13 hónapja nyitva tartó üzleteinek forgalma 0,6%-kal esett vissza áprilisban, ami rosszabb a 0,5%-os elemzői várakozásnál, ami főként Ázsia gyengélkedésével magyarázható. A papír árfolyama 1,3%-kal esett.

- Ma a szokásos heti munkapiaci adatokat publikálják és az Nvidia teszi közzé negyedéves számait.

Európa

- A nyugat-európai börzéken is emelkedéssel zártak a főbb indexek (FTSE100 0,39%, DAX 0,89%, CAC40 0,88%).

- A német ipari termelési adat jobb lett a várakozásoknál, 0,1%-os visszaesést vártak az elemzők, miközben a tényadat 1,2% volt márciusban.

Olaj, arany

- Ma reggel a WTI 96,4 dolláron állt a piacon köszönhetően a tegnapi jelentésnek, mely szerint a nyersolaj készletek 652 ezer hordóval csökkentek az Egyesült Államokban. A finomítók kapacitás kihasználtsági mutatója pedig idei csúcsra emelkedett, ami előrevetíti a további készletcsökkenést.

- Az arany 1.472 dollárig nőtt tegnap.

Devizák

- Tegnap jelentősen tudott erősödni a forint, az árfolyam sikeresen törte át a 295-ös szintet és onnan egészen 293 közeléig kitartott az erősödés, de átmenetileg még kicsivel 293 alatt is tartózkodott az árfolyam. Ma reggel egyelőre nem mutat jelentős elmozdulást az árfolyam.

- Az EUR/USD kurzus kissé emelkedett a tegnapi pozitív hangulatban. Az árfolyam 1,3075-ről 1,3153- re emelkedett. Az árfolyamnak a 20 napos mozgóátlagról sikerült felfelé emelkednie, a következő technikai ellenállásra az 1,32-es árfolyam környékén lehet számítani.

Távol-Kelet

- A főbb ázsiai részvényindexek értéke csökkent a mai kereskedés során. A Nikkei árfolyama 0,36%- kal, a Hang Seng 0,27%-kal, a Shanghai index értéke 0,77%-kal mérséklődött.

- Az április havi inflációs adat 2,4% lett Kínában, ami kissé magasabb, mint a várt 2,3%. Az emelkedés fő oka a 4%-os növekedés az élelmiszerárakban. A vártnál magasabb infláció még így is alatta maradt a kormányzat hivatalos 3%-os célkitűzésének.

- Dél-Koreában a jegybanki irányadó instrumentum, a 7 napos repo ügylet kamatlábát váratlanul 2,75%-ról 2,5%-ra csökkentették.

Határidős piacok

- A határidős indexek vegyes képet mutatnak ma reggel.

Vállalati hírek

- A Richter ma reggeli számai jobbak lettek a vártnál. A gyenge amerikai értékesítést ellensúlyozni tudta a belföldi piac meglepetésszerű felfutása, illetve a jó kínai értékesítési adatok. Bár a bruttó marzs az általunk várt feletti szinten alakult, az értékesítési és marketing költségek meredek emelkedése miatt az üzemi eredmény néhány százalékkal elmaradt az általunk várttól. Ugyanakkor a pénzügyi soron várt feletti számokat hozott a cég, így az adózott eredménye is jobb lett az általunk becsültnél, pedig mi a piaci konszenzushoz képest optimisták voltunk. Meglepetés volt a stabil hazai értékesítés illetve a nettó eredmény megugrása, kedvezőtlen irány azonban a növekvő értékesítési és marketing költségek miatti az üzemi eredményhányadra nehezedő állandó nyomás. Továbbra is úgy látjuk, hogy a Richter versenyelőnye (mind földrajzi értelemben, mind a termékstuktúra szempontjából), valamint a Forest Laboraties-zal való K+F együttműködés messze nem tükröződik a részvényárban, így ajánlásunk továbbra is Vétel.

- Ma forog utoljára osztalékszelvénnyel az Egis. A cég részvényenként 240 forint osztalékot fizet május 22-től.

Jogi nyilatkozat
„A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo