A Malév-csőd ára: ötszázmilliárdos bevételkiesés

Budapestre az idén több mint 1,8 millió turista vagy üzletember látogat el. Ez 23 százalékkal kevesebb, mint a múlt évben - áll a MasterCard repülős utazásokról készített előrejelzésében. A magyar fővárosba repülővel érkezők csökkenő száma miatt jelentősen (24 százalékkal), 2,4 milliárd dollárra, azaz ötszázmilliárd forintra csökken a külföldiek költése is.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A repülővel Magyarországra érkezők közül a legtöbbet a Londonból és Párizsból érkezők költik, de jelentős forgalmat generálnak a német és holland utazók is. (Az esztendő első 4 hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint a kereskedelmi szálláshelyek forgalma 14 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest.)


Forrás: MasterCard

A nemzetközi trendek egyértelmű élénkülésről adnak tanúságot - áll a MasterCard felmérésében - a világ legkedveltebb 20 városába 2012-ben átlagosan 5,7 százalékkal többen utaznak idén, mint a tavaly, és várhatóan több mint 10 százalékkal többet is költenek. A legnépszerűbb célpont London a repülővel utazók között, köszönhetően az olimpiai játékoknak, és a királynő trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából tartott ünnepségeknek.

Ez már a második év, mikor az Egyesült Királyság fővárosa áll a dobogó legfelső fokán, nem csak az ide érkezők számát, hanem a látogatók költéseit tekintve is. A brit fővárosba - amely New York, Bangkok, Párizs és Szingapúr előtt végzett az élen - 17 millió látogatót várnak erre az évre.

Rió egyre népszerűbb

A legnagyobb népszerűség növekedést Rio de Janeiro érte el a 2011-höz viszonyítva. Itt 28 százalékkal több az idén a külföldi. A brazil várost követi Tokió (21,5%), valamint Abu Dhabi (17,9%). Jelentős volt az előző évhez viszonyított pozitív változás Tuniszban, Isztambulban és Torontóban: ezek a városok 17,7, 14,7 és 7,6 százalékkal több turistát és üzletembert vonzanak ebben az évben, mint tavaly.

A Londonba látogatók számára elsősorban a látványosságok, a múzeumok, a világhírű éttermek, színházak és az élénk üzleti élet jelenti a legfőbb vonzerőt. Az ide érkezők hajlandóak átlagon felül fizetni az élményekért. Ám ezt, a MasterCard tanulmánya szerint, egyre inkább készpénz nélkül teszik. A MasterCard becslése szerint az idei olimpia helyszínén 2025-ben már a gyakrabban használnak bankkártyákat vagy mobiltelefonokat fizetésre, mint készpénzt.

A felmérés

A MasterCard a világ turista célpontjait vizsgáló kutatása a városokat nemzetközi látogatóik és a látogatók költései szerint rangsorolja és állítja össze a 2012-re vonatkozó előrejelzést. A felmérés készítői jelezték, hogy ez a kutatás nem a MasterCard ügyfelek kártyaműveleteire vonatkozó adatain alapul.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo