Több jogot kapnak az alvállalkozók

Előreláthatólag a nyári szünet előtti utolsó ülésén fogadja el a törvényhozás a körbetartozások visszaszorítására irányuló jogszabályi módosításokat. A jövőben jóval hamarabb felbukkanhatnak a felszámolók a késlekedő cégeknél, az alvállalkozókat pedig a nagyobb nyilvánosság segítheti - írja a Napi Gazdaság.

A módosítással a mulasztó, rosszhiszemű adóssal szembeni hatékonyabb fellépést kívánják elősegíteni: a fizetési határidő és az azt követő 15 nap lejártát követően a hitelező kezdeményezheti a felszámolási eljárás megindítását. Ezt továbbra is írásos fizetési felszólításnak kell megelőznie.

Az ajánlatkérőnek az ajánlattevő teljesítésétől vagy az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül nyilatkoznia kell, hogy elfogadja a teljesítést vagy megtagadja annak elismerését. Ezt a honlapján és a Közbeszerzési Értesítőben is közzé kell tennie - mint ahogy később a kifizetés tényleges dátumát is. Így a fővállalkozó nem hivatkozhatna arra, hogy azért nem fizet, mert még őt sem fizette ki a megrendelő.

A polgári törvénykönyvet érintő szóló jogszabály módosításával az építési-szerelési munkát végző vállalkozó automatikusan jelzálogjogot "kapna" a megrendelő ingatlanára, követelése erejéig. Ennek érvényesítéséhez csak a vállalkozási szerződésre lenne szükség, valamint arra, hogy a jelzálogjogot a vállalkozás az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztesse - olvasható a lapban.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo