Remegő kezű befektetők

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 1.068,74 ponttal, 4,42 százalékkal alacsonyabban, 23.088,71 ponton zárt pénteken.

A vezető részvények árfolyama kivétel nélkül csökkent a héten. A részvénypiac heti forgalma 212,1 milliárd forint volt, jelentősen magasabb a megelőző heti 160,1 milliárd forintos forgalomnál.

A hét nagy részében a világ tőkepiacait érintő negatív hatás alól nem tudta kivonni magát a pesti tőzsde sem, a veszteségek láttán a "remegő kezű" befektetők az eladást választották a tartás helyett. Kedden hajnalban a sanghaji tőzsdeindex csaknem 9 százalékos zuhanása rántotta magával a többi tőzsdét is, s ez a hatás a világ globális piacain jenben felvett hitelek tömeges visszafizetése miatt csak mélyült. A szerdai átmeneti fellélegzés után egész héten a lejtmenet határozta meg a tőzsdeindexek irányát, a világ piacainak győztese a japán jen volt. 

A nagyok...

Az OTP 4,02 százalékot veszített értékéből, 8.160 forinton fejezte be a hetet, a bank papírjaival 107,2 milliárd forint értékben kereskedtek, ami a teljes piaci forgalom 50,54 százaléka. A Mol részvények a héten 3,31 százalékkal kevesebbet, 20.300 forintot értek pénteken záráskor, forgalmuk 61,2 milliárd forint volt, az összforgalom 28,85 százalékát tette ki.

A gyógyszergyártók közül a Richter árfolyama 4,68 százalékkal 37.450 forintra csökkent, a papírra közel 16,6 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, ez a teljes részvénypiaci forgalom 7,80 százaléka. A Magyar Telekom volt a hét vesztese, árfolyama 7 százalékkal 930 forintra csökkent, a távközlési papír forgalma 10,98 milliárd forintot ért el, ami az összforgalom 5,18 százaléka.

...és a kicsik is

A kisebb forgalmú papírok közül 11,54 százalékot, 900 forintot vesztett a TVK, pénteki árfolyama 6.900 forint volt. A Synergon 9,05 százalékkal, 132 forinttal 1.326 forintra gyengült a héten. A BorsodChem viszont 0,68 százalékkel, 20 forinttal 2.980 forintra erősödött a hét folyamán.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo