Öt napjuk maradt!

A kötelező gépjárműfelelősség biztosítások felmondását jövő péntek éjfélig (december 1-ig) kell eljuttatni a biztosítóváltást kezdeményezőknek a biztosítókhoz, az új szerződést rá ér december végéig megkötni.

Mint eddig mindig, az idén is a gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első hónapjának utolsó napjaira jut a felmondások fele. Így nagy roham várható a biztosítóknál és az alkuszoknál is a héten, amennyiben jók az előzetes becslések és valóban 400 ezren váltanak biztosítót. 

A felmondás azért fontos, mivel aki ezt elmulasztja, az marad a jelenlegi biztosítójánál, akkor is, ha közben mással szerződött január 1-i indulással. Ekkor ugyanis díj-nemfizetéssel szűnik meg a szerződés, aminek az a következménye, hogy az autós csak a régi (a jelenlegi) biztosítójával köthet új szerződést, ráadásul elveszti a bónuszát is (miközben ha máluszos, akkor ezt a besorolását megtartja). 

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo