Munkaverseny: élenjáró vámosok

A vámhatóság a rendszerváltás óta még nem zárt az ideinél eredményesebb évet a bevételek túlteljesítésének arányát tekintve - mondta Nagy János, országos vámparancsnok.

Évértékelő beszédében a parancsnok elmondta; a vám- és pénzügyőrség az idén mintegy 830 milliárd forint árbevételt ér el, ami a költségvetés eredeti előirányzatát 55 milliárd forinttal, míg a módosított 823 milliárd forintot is mintegy 7 milliárddal haladja meg. A 2007. évi költségvetési előirányzat 830 milliárd forint. Nagy János közölte: a testület már december 4-én teljesítette a pénzügyminisztérium által előírt 783 milliárd forintos bevételi tervet, ami a 6,3 milliárd forintos jutalom kifizetésének feltétele volt.

Ennek felét október elején, a fennmaradó rész 75 százalékát a napokban utalták, a többit januárban teljesítik. Nagy János szerint a kiemelkedő bevétel teljesítésének az elsődleges oka az, hogy az idén növelték az ellenőrzések számát, és szigorúságát.

Kiemelte, hogy a gyakori ellenőrzések eredményeként a dohánytermékek illegális forgalma a 2005 végi 27 százalékról 10 százalék alá csökkent a Dohányszövetség adatai szerint. "Ehhez hozzájárult a kiszámítható magyar adópolitika, és az is, hogy a környező országokban nem volt jövedéki adócsökkentés, így már nincs jelentős különbözet a régió és a magyar dohány árak között" - hangsúlyozta Nagy János.

Ugyanakkor az országos vámparancsnok kiemelte, hogy Románia január elsejei uniós tagsága némiképpen ronthat a kedvező helyzeten, mivel 2010-ig felmentést kapott az EU minimális jövedéki adószintjének alkalmazása alól, így ott vélhetően még néhány évig olcsóbb lesz a cigaretta.

Az országos vámparancsnok szólt arról is, hogy az idén eddig 211 ezer darab könnyű drogot, extasy tablettát, LSD bélyeget koboztak el (tavaly 63 ezret), míg a kemény kábítószernek minősülő heroinból, kokainból és marihuánából 203 kilogrammot foglaltak le (2005-ben ez a mennyiség 280 kilogramm volt).

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo