MFB: pörög a fejlesztési hitelezés

Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) december elejéig több mint 270 milliárd forint összegű hitelt hagyott jóvá, az idén több mint 7 milliárd forintnyi új fejlesztési tőkekihelyezést hajt végre és közel 6 milliárd forint nyilvántartási értékű befektetést értékesít az év végéig.

A bank vezetőinek tájékoztatóján elhangzott, hogy a programok finanszírozásához az MFB az idén összesen 1,6 milliárd euró forrást vont be. Az MFB mérlegfőösszege az üzleti tervben szereplő 819 millió forinttal szemben várhatóan 1.050-1.060 milliárd forint lesz, az adózás előtti nyereséget 10,9 milliárd forintra várják, ami kissé meghaladja a tervezett 10,1 milliárd forintot.

A "Sikeres Magyarországért" Hitelprogramok beruházási céljait az év során tovább bővítették (Bérlakás, Újjáépítési és Pályamódosító Hitelprogramok, Mikrohitel Plusz agrár-vállalkozóknak). 2006. december elsejéig 4.521 hitelkérelmet fogadtak be és több mint 270 milliárd forintot hagytak jóvá. "Soha ennyi államilag támogatott fejlesztési pénz nem jutott el a magyar vállalatokhoz és önkormányzatokhoz" - hangsúlyozta Erős János vezérigazgató. A Bank vezetői bejelentették, hogy valamennyi hitelprogram benyújtási határidejét 2007. június 30-ig meghosszabbították, az Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési és a Panel Plusz változatlanul 2007. december 31-ig igényelhető.

A Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó Zrt. (NIL) alapjain egy új társaság, az MFB Invest jön létre, ez gondozza majd az MFB fejlesztési tőke portfolióját és a korábbi NIL portfoliót, továbbá részben integrálja a Corvinus Zrt. befektetéseinek kezelését is. A Corvinus tevékenységét új profillal folytatja jövőre.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo