Megállapodást kötött a Garantiqa és a Takarékbank

Szeptembertől a teljes takarékszövetkezeti hálózatban elérhető a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezesség (garancia) szolgáltatása a Takarékbank Zrt. és a Garantiqa közt létrejött együttműködési megállapodás révén.

Az együttműködés célja, hogy országszerte elősegítsék azon kis- és közepes vállalkozások forráshoz jutását, amelyeknek nincs elegendő felajánlható biztosítékuk, ezért hitelezésük, támogatásuk túlzottan kockázatosnak minősülne. A takarékszövetkezeteknél elérhető kezességvállalás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (nhp) keretében is igénybe vehető, ezért a megállapodás érdemben növelheti a jegybanki hitelprogramba bevonható vállalkozások körét.

A kezességvállalás szeptembertől a mintegy 1600 fiókot számláló teljes hazai takarékszövetkezeti hálózatban a Takarék Hitel Plusz termékhez kapcsolódóan egységes feltételekkel érhető el: a kezességvállalás 3-100 millió forintig éven túli forgóeszköz- vagy beruházások finanszírozására, illetve hitelkiváltásra is igénybe vehető a 2,5 százalékos kamatú jegybanki Növekedési Hitelprogram keretei közt is.

Ez az ára a hitelgaranciának
Egy vállalkozás akár ingatlanfedezet nélkül is hitelhez juthat, ha hitelgaranciát vesz igénybe. A kezességvállalásnak ára van, amellyel érdemes minden cégnek számolnia, mielőtt kölcsönt vesz fel. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Melyek a kezességvállalás buktatói? Összefoglaltuk.
"A szövetkezeti hitelintézeti integráció és a Garantiqa együttműködésének célja, hogy minden eddiginél több vidéki mikro, kis- és közepes vállalkozás juthasson kedvező kamatozású forráshoz, a megállapodás révén továbbá egyszerűbbé és gyorsabbá válik a hitelfelvétel a kkv-k számára" - mondta el a közlemény szerint Urbán Zoltán, a társaság vezérigazgatója. Hozzátette: a Garantiqa Hitelgarancia készfizető kezességvállalási szerződéseinek száma 2013-ban megközelítette a 28 ezret, amelyek 80 százaléka mikro, kis- és közepes vállalkozások hitelhez jutását segítette elő. A Garantiqa tavaly 280,6 milliárd forint új készfizető kezességet vállalt, ezzel 350,7 milliárd forint hitel kihelyezését segítette elő a magyar gazdaságba. A Takarékbankkal most kötött megállapodás révén idén a kezességvállalások további érdemi növekedésével számolnak.

A Garantiqa az nhp első ütemében 17 milliárd forint kezességet vállalt, a tervek szerint az nhp második szakaszában nyújtott hitelekhez a most aláírt megállapodásnak is köszönhetően már 46,5 milliárd forint garanciával tud társulni.

Véleményvezér

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.
Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo