Listán a fizetős főutak

Véglegessé vált azoknak a közutaknak listája, amelyeken április elejétől bevezeti a kormányzat az útdíjszedést a D4-es (kamion) járműosztályban - írja a Népszava.


Fizetős szakaszok
A fizetőssé tétel után három tucat főútszakaszon csak az autópályákon is használatos matricával közlekedhetnek majd a 12 tonnánál nehezebb teherautók. Az autósoktól a közutakon továbbra sem szednek útdíjat, egyes, ma még ingyenesen használható autóutak azonban számukra is fizetőssé válnak majd.

Tőlük azokon a pályarészeken szednek áprilistól díjat, ahol a kiépítettség nem éri el az autópályákét, de a sztrádák folytatásaként, gyorsforgalmi útként működnek. (Ilyen útrész az M15-ös, az M70-es, illetve az M9-es út.)

Az utak díjasításától a szakértők csupán 1-1,5 milliárd forint bevétel-növekedést várnak. Mivel az átmenő forgalmat növelő kamionok zöme már amúgy is megváltott sztráda bérlettel közlekedik az utakon. A többlet bevételből becslések szerint hozzávetőleg félmilliárd forintot kell majd a djífizetésre felszólító táblák kihelyezésére, illetve az utak ellenőrzésének a megszervezésére és fennatartására költeni. Így az idei évre tervezett mintegy 30-31 milliárd forint körüli matricabevételek a közutak fizetőssétételével legfeljebb egymilliárd forint körüli összeggel növekednek.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo