Könnyebb lesz a 15 millióhoz jutni

Szeptembertől tovább bővülnek a Gazdahitelhez kapcsolódó lehetőségek: a maximális futamidő 3 évre hosszabbodik, és ingatlanfedezet mellé nem lesz szükség harmadik személy készfizető kezességére sem.

Az elsősorban egyéni és családi gazdálkodókat, valamint őstermelőket célzó Gazdahitel, illetve a hozzá kapcsolódó Gazdakártya sikeres konstrukciónak tekinthető, hiszen csak az elmúlt fél évben 12 százalékkal bővült az igénylő agrárvállalkozások száma, így mára az 1855 ügyfél számára több mint 10,5 milliárd forintnyi kedvező kamatozású hitelállomány áll rendelkezésre. Bár az 1-15 millió forint között nyújtható hitel csak mezőgazdasági termék előállítását finanszírozhatja, az összeg akár forgóeszközök, akár beruházások finanszírozására is felhasználható.

Az eddigi sikerek miatt a termék futamidejét (amely jelenleg 91 naptól 2 évig terjed) szeptembertől 3 évre növelik. Egerszegi Ádám, a TakarékBank Takarékszövetkezeti Üzletágának igazgatója szerint a lépéssel elérhetővé válik, hogy hosszabb távú beruházások finanszírozási igényeit is kielégítsék a konstrukcióval. Hogy még egyszerűbben lehessen a hitelhez jutni az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kedvezményes díjú készfizető kezesség vállalásával segíti a Gazdahitel iránt érdeklődőket.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo