Kisebb teher az öröklésen

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Napi Gazdaságnak adott interjújában utalt arra, hogy az adórendszer belső struktúrájának esetleges módosítása során megváltoztatnák az öröklési illeték rendszerét.

Gyurcsány Ferenc ezzel összefüggésben kijelentette, hogy nem tartaná igazságtalannak a felső tízezer vagyonátörökítését illetékkel terhelni.

A kormányfő most először állt ki egyértelműen az örökösödési illeték eltörlése mellett, és a javaslattól nem zárkóznak el sem a szocialisták, sem a Fidesz, a szabad demokraták viszont nemet mondanának rá, szerintük ugyanis a vagyoni alapú adóknak helyük van a magyar közteher-viselési rendszerben, és az örökösödési illeték is ilyen. Dávid Ibolya MDF-elnök a Nap-keltében azt mondta, szeretnék, ha első lépcsőben az egyenes ágon és a házastarársak esetében eltörölnék el az örökösödési illetéket.

A legfrissebb, 2005-ös adatok szerint egyébként az örökösödési illetékből mindössze 12,8 milliárd forint jött be, ami az illetékbevételek alig 10 százaléka, ráadásul ez az összeg sem maradna el teljesen, hiszen csak az egyik csoportnak, a közeli hozzátartozóknak adnának mentességet.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo