Harmadával kevesebben váltottak biztosítót az év végén

Bár egyelőre csak előzetes becslések állnak rendelkezésre, az már kijelenthető, hogy ismét jelentősen mérséklődött a biztosítót váltók száma a tavaly év végi kötelező kampányban. Mintegy félmillió egyéni szerződő élt ezzel a lehetőséggel – közölte Molnos Dániel a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A biztosító társaságok folyamatosan dolgozzák fel a szerződéseket és küldik ki az értesítéseket. Azoknak az autósoknak, akiknek január 1-je a szerződéses évfordulója és a tavalyi kampányban biztosítót váltottak, két fontos határidőt kell szem előtt tartaniuk. 

A törvény előírása alapján a biztosítót váltóknak új, választott biztosítójuktól a kockázatviselés kezdetétől számított 30 nap elteltéig - év végi fordulónap esetén január 30-ig – meg kell kapniuk a fizetési teljesítésre történő felszólítást, ha az esedékes díjat addig még nem fizették volna meg. 

Népszerű volt az e-kedvezmény

„Az ügyfelek körében egyre népszerűbb és így egyre több biztosító nyújtja az úgynevezett e-kommunikációs kedvezményt. A tavaly év végi kampányban különösen nagy szerepet kapott az e-kedvezmény, amely alapján a papír alapú kommunikációt részben vagy egészben felváltja az e-mail segítségével történő kapcsolattartás. Fontos tudni, hogy aki ezt a formát választotta, az értesítőjét többnyire nem postai kézbesítőn keresztül, hanem e-mailes formában kapja meg” – hívja fel rá a figyelmet Molnos Dániel.

Hogy a felszólítást elkerüljük, január 20-a körül már érdemes jelezni a biztosítónak, ha addig nem kaptunk semmilyen értesítést, csekket vagy díjértesítőt. Ezt követően még lesz időnk az esedékes díjrészlet befizetésére, de az összegnek legkésőbb március 1-jéig be kell érkeznie a biztosító társasághoz. Bár a biztosítók már január 1-jétől kockázatban állnak – vagyis ha kár történne, fizetnek -, a díj megfizetésére a törvény 60 napos fizetési haladékot – türelmi időt - engedélyez. 

Forrás: MABISZ

A MABISZ becslése alapján a 2012-es kgfb-kampányban mintegy ötszázezren válthattak biztosítót, azaz 30 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.  

„A váltók számának csökkenését az okozta, hogy aki nagyobb díjcsökkenést ért el az előző években, az idén már legfeljebb 1-2 ezer forintos díjkülönbséget tudott elérni.  Ekkora összeg miatt már jóval kevesebben vállalják be a biztosítóváltással járó ügyintézést” – magyarázza Molnos Dániel.  „Bár a biztosítók január elseje óta év közben is bármikor bejelenthetik kgfb-díjaik módosítását, egyelőre számottevő változás nem történt, alapvetően továbbra is a kampányban alkalmazott díjak az érvényesek.”

Extrákkal csábítottak a biztosítók
A tavaly év végi (várhatóan utolsó nagy) kgfb-kampányban az előzetes várakozások szerint már alig volt hova levinni a díjakat, mégis 5-6 százalék körüli csökkenés következett be. A biztosítók az extra szolgáltatások választékának bővítésével igyekszik plusz ügyfeleket nyerni, vagy éppen a meglévőket megtartani.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo