Erőteljes ingadozások jellemezték a forintot az elmúlt években: tavaly az esztendő első napjaiban 324 forint fölött járt az euró árfolyama, nyár végén viszont már a 275 forintos szintet tesztelte. Hasonló nyugtalansággal – forintgyengülési hullámokkal – indult 2013 is. Az aktív devizakereskedők számára a hullámzó piac kedvező lehetőségeket kínál: nagy ingadozásokon sokat lehet nyerni (s persze veszteni is, ha nem a várt irányba mozdul az árfolyam). A termelő vállalkozásoknál azonban szélsőséges esetben akár a cég végét is jelentheti az ilyen környezet. Eszközök vannak a devizapiaci kockázatok kezelésére, nem is egy, de nagyon alaposan érdemes átgondolni a lehetőségeket.
A legkritikusabb e szempontból azoknak a cégeknek a helyzete, amelyek bevétele forintban keletkezik, de valamilyen alapanyagot devizában szereznek be, hiszen bármikor előfordulhat, hogy a szerződés megkötése és a számla kiegyenlítése között olyan mértékben emelkedik az árfolyam, amelyre már nincs fedezet a vállalkozásban. Tavaly például többször is előfordult, hogy egy-másfél hetes időtávon belül több mint 10 forinttal (3 százalékot meghaladó mértékben) ugrott az euró árfolyama. Ez adott esetben azt jelenthette, hogy egy 100 ezer eurós számla kiegyenlítéséhez például a korábban tervezett 28 millió forint helyett 29 millió forintra lett szüksége a vállalkozásnak.
Hasonló problémát jelenthet az exportra termelőknél (illetve ha a cég bevételeinek számottevő része devizában keletkezik) a forint erősödése, bár az ilyen helyzetet általában könnyebben élik meg a vállalkozások. Ennek oka pedig elsősorban az, hogy a forint erősödése jellemzően a nemzetközi hangulat, a konjunktúra javulásával kapcsolódik össze: a bővülésre hajlamos piacon a megrendelések növekedésében lehet bízni, amelyek akár kompenzálhatják is az árfolyamváltozásból eredő forintbevétel-kiesést.
Mit, mennyiért?
Bármely okból kell azonban egy cégnek kezelni a devizakockázatokat, igen széles kínálat áll a rendelkezésére. Az egyik lehetőség az, ha adott határidőre (amikor fizetési kötelezettség jelentkezik, illetve befolyik a bevétel) előre meg kell vásárolni (exportáló cégeknél el kell adni) a kérdéses devizát. Ha például egy vállalkozás tavaly december elején (amikor az euró árfolyama egyébként 282-285 forint között mozgott) olyan szerződést kötött, amely szerint márciusban kell kifizetnie 100 ezer eurót, bebiztosíthatta magát azzal, ha a szerződéskötés időpontjában (még decemberben) márciusi határidőre megvásárolta a 100 ezer eurót.
Az ilyen ügylethez persze forrásra van szükség. Szakemberek hüvelykujjszabályként általában azt tanácsolják, hogy tízszeres tőkeáttétnél nagyobb kockázatot termelő cégek ne vállaljanak. A konkrét példát tekintve ez azt jelenti, hogy decemberben annak a vállalkozónak, aki devizavétellel fedezni kívánta megkötött szerződését, az ügylet 10 százalékának, azaz 10 ezer eurónak megfelelő forrást kellett e célra letennie (biztosítékként).
Megéri?
Az, hogy ilyen feltételek mellett megéri-e védekezni a devizakockázatok ellen, annak függvénye, hogy miként ítéli meg a várható devizapiaci folyamatokat a vállalkozó. A példában szereplő cég vezetője a január közepi 297 forintos euróárfolyam láttán valószínűleg örült, ha korábban fedezte pozícióját, ám ha márciusig a hazai deviza érdemben erősödik a közös európai pénzzel szemben, lehet, hogy veszteségnek érzi majd, hogy költött a kockázat kivédésére. A szakirodalom mindezzel együtt – a cég biztonságos működése érdekében – azt ajánlja, hogy az érintettek használják a védelemre kínált devizapiaci eszközöket, hiszen a költségekkel szemben a kiszámítható működés áll. Ez pedig hosszú távon biztos, hogy jobban megéri, mint hazardírozni.
Tény ugyanakkor, hogy – különösen a kis cégek – ezeket az eszközöket csak korlátozottan veszik igénybe. Az ok: az információhiány, valamint, és talán ez a jellemzőbb, hogy nem rendelkeznek a szükséges forrásokkal, így inkább vállalják a bizonytalanságot, a stabil, kiszámítható működés helyett.
