A Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a vagyonkezelők 75 darab, bruttó 50 millió forint becsült forgalmi érték feletti állami ingatlant tervez értékesíteni 2007-ben. A KVI által a Népszabadságban kedden közölt hirdetésében felsorolt épületek nem tartalmazzák azokat az állami ingatlanokat, amelyeket a kormányzati negyed kialakítása során értékesíthetnek.
A listán egyes minisztériumi ingatlanok mellett megtalálható az egészségügyi intézetek közül az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Völgy utcai volt kórháza, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet volt kórházépülete, illetve nővérszállója, és a Semmelweis Egyetem Mátyás király úti kórháza. Oktatási intézmények is felkerültek az értékesítési listára: a Szent István egyetem négy gödöllői épülete, valamint a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet budapesti egysége. A listán szerepel a fővárosi Fradi-pálya és a Béla király úti volt kormányrezidencia is.
Eladó a Fradi-pálya
Nem a kormányzati negyed okán felszabaduló épületek listájával rukkolt a kincstári igazgatóság, amikor 75 eladandó ingatlan listáját közzé tette.
Véleményvezér
Magyarországon emelkedtek a legnagyobbat az ipari termelői árak, miközben a kormány szerint mi kapjuk a legolcsóbban az energiát az oroszoktól
Sok az ellentmondás a kormány által mondottakban.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás
A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság
Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon
A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.