Dőlhet a kínai tőke a cívisvárosba

Az utóbbi években jelentős mértékben fejlődött Kína és Magyarország kereskedelmi-gazdasági kapcsolata; a kereskedelmi forgalom tavaly elérte a 4,5 milliárd dollárt - közölte Ren Hongbin, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.

A tanácsos, aki 18 tagú kínai delegáció élén két napon át tájékozódik a térségbeli tőkebefektetési lehetőségekről elmondta: 2006-ban 16 milliárd dollárt fektettek be kínai állami cégek külföldön, míg az idén január és április között ez a szám már elérte a 20 milliárd dollárt.

Ren Hongbin szerint Kína budapesti nagykövetsége fontos feladatának tekinti, hogy felmérje a lehetőségeket a befektetni akaró kínai cégeknek. Utalt arra, szeptembertől nyolc hónapig tartó magyar évadot rendeznek Kínában, ami jelzi, hogy a magyar kormány is fontosnak tartja a kínai piacot. Örömét fejezte ki, hogy ezen a találkozón debreceni cégek is bemutatkoznak.

A kínai kapcsolat

Debrecen számára is fontos a kínai kapcsolat - mondta a tájékoztatón Kósa Lajos. A cívisváros polgármesterének tájékoztatása szerint szeptemberben és októberben bemutatják Kínában a debreceni repülőteret, és azokat a debreceni pólusprogramhoz kapcsolódó nagyprojekteket, amelyekhez szeretnének együttműködési partnereket találni Kínában.

A repülőteret egyrészt, mint logisztikai központot, másrészt, mint privatizációs célpontot kívánjuk bemutatni Kínában - fűzte hozzá a polgármester. A város önkormányzata módosítja rendeletét a helyi adóról, hogy erőteljesebben támogassa a magasabb hozzáadott értéket képviselő iparágak betelepítését a debreceni ipari parkba.

Ren Hongbin a sajtótájékoztatón azt is jelezte, hogy jelenleg is tárgyalnak kínai és magyar fejlesztési bankok közös befektetési alap kialakításáról. Szeretnék elérni, hogy adott esetben magyar cégek is fektessenek be Kínában - fűzte hozzá.

Lapunk korábban arról számolt be, hogyindiai cégek is hasonló lépéseket terveznek, de inkább felvásárlásokat hajtanának végre. Ennek célja: bejutni az EU piacaira.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo