Diákhitel(kötvény) felnőtteknek

Nyilvános kötvényaukciót tartanak, amelyen a Diákhitel Központ ZRt. kötvények második részletét kínálják fel 6,5 milliárd forint össz-névértékben.

A Diákhitel Központ ZRt. március 6-án nyilvános kötvényaukciót tart, amelyen a 2009/01 elnevezésű kötvények második részletét kínálja fel 6,5 milliárd forint össz-névértékben. Minimális, illetve maximális aukciós árat a kibocsátó nem határozott meg. Az aukciós vételi ajánlat minimális összege 1 millió forint. A 2009. augusztus 12-én lejáró, 6,5 százalékos fix kamatozású kötvények felhalmozott kamata a forgalomba hozatal napján, március 12-én 2,7068 százalék, azaz 270,68 forint egy 10 ezer forint névértékű kötvényre. A kötvények évente egyszer, augusztus 12-én fizetnek kamatot, a tőketörlesztésre lejáratkor, egy összegben kerül sor. A kötvények mögött a magyar állam készfizető kezessége áll. A kibocsátó alul-, illetve túljegyzés esetén fenntartja annak jogát, hogy legfeljebb 34 százalékkal mindkét irányban eltérjen a meghirdetett mennyiségtől, kedvezőtlen piaci események - így különösen az állampapír-piaci hozamok legalább 50 bázispontos elmozdulása esetén - pedig elálljon az eladástól. A sorozat első, 7 milliárd forintos részletére 20,55 milliárd forint összegben érkezett ajánlat a 2006 október 3-án megtartott aukción, de a társaság csak a meghirdetett pakettet értékesítette. Az átlagos eladási ár 94,2893 százalék volt, az átlagos éves hozam (ÁKK-ISMA) pedig 8,88 százalék, 13 bázisponttal haladta meg a hároméves futamidejű állampapírok október 3-ai irányadó hozamát.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo