Csak az ingatlanadó van hátra

A 2008-as esztendőben már nincs szükség korrekciókra, hiszen az idei esztendőben az lezajlik - mondta Veres János pénzügyminiszter Gyulán.

"Az idei esztendőben, a már bejelentett intézkedéséken túl továbbiakra nincs szükség, nem is látom indokoltságát, és nem is tervezünk mást" - mondta egy a konvergencia programról szóló, a Táncsics és a Friedrich Ebert Alapítvány által szervezett konferencia előtt. "Ami a konvergenciaprogramban szerepel, azoknak a megvalósítása a feladat" - tette hozzá. A miniszter kiemelte, hogy az adó-és járulékrendszert érintő intézkedések minden döntését már meghozták, és azok már be is épültek a szabályozása.

"Egyetlen olyan adó van még, amelynek az előkészítésén dolgozunk, ez az ingatlanadó amely, ahogyan jeleztük, 2008-ban hatályba fog lépni" - jelentette ki. Veres János azonban felhívta figyelmet arra, hogy a korrekció mértékéről "nem kell eltúlzó mértékben gondolkodni senkinek sem".

"Az életszínvonal (...) lényegében a 2007-es év végére a 2006 év eleji, 2005 év végi szintet éri el" - szögezte le, majd hozzátette: "Amennyivel 2006-ban növekedett Magyarországon a reáljövedelem, vagyis a mai számok alapján 3,8 százalékos mértékben, nagyjából ilyen mértékben fog 2007-ben csökkeni. Tehát a 2006-os plusz vész el, ha szabad így fogalmazni, 2007-ben."

A pénzügyminiszter szerint 2008-ban csak a gazdasági folyamatok trendjéből adódód változások várhatóak, vagyis csökkenő inflációs év lesz, szolid mértékű jövedelemnövekedéssel. Ez a gyakorlatban 2008-ban nulla reáljövedelem emelkedést jelent, "tehát akkora jövedelemnövekedéssel, mint amekkora abban az évben az infláció lesz".

Számításai szerint az idei esztendei 6,2 százalékkal szemben mintegy felére, 3,3 százalékra csökken az infláció, és ezzel arányosan növekedik a jövedelem is. Így tehát reálértékben nulla lesz a jövedelemváltozás 2008-ban.

A konvergenciaprogram időarányos teljesítéséről szólva kijelentette: 2006 második felében végig picivel jobban teljesültek a költségvetési adatok, mint ahogy azt a prognózisukban szerepeltették, és ezt a folyamatot a következő hónapban is folytatódó tendenciának látja.

"Azt gondolom, hogy a 2007 következő hónapjaira, év elejére, közepére és a végére kitűzött céljaink teljesíthetők" - hangsúlyozta. "Úgy ítélem meg, hogy mindazok az intézkedések, amelyeket a költségvetési hiány korrigálása érdekében 2006-ban elhatároztunk, azok meghozzák az eredményüket, vagyis a 2007-es költségvetés számai tarthatóak lesznek" - mondta Veres János.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo