Biztosítók és alkuszok: vigyázzatok!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közös közleményben hívják fel a biztosítók és biztosítási alkuszok figyelmét, hogy az egymással kötött együttműködési megállapodásaik során a versenyhivatal egy korábbi határozatának figyelembevételével járjanak el.

A GVH egy tavaly decemberben hozott határozatában a 2004-2005. évi javítói óradíjak versenykorlátozó megállapodása miatt összesen 6,8 milliárd forintra bírságolt meg több biztosítót és biztosítási alkuszt. A határozattal kapcsolatban az érintettek bírósági keresetet nyújtottak be, a bírósági felülvizsgálat azonban még nem zárult le.

A GVH megtiltotta a jogsértő magatartások további folytatását az érintettek részére a határozat kézhezvételétől. A határozatban ugyanakkor kiemelte: a rendelkezés nem jelenti azt, hogy az eljárás alá vont biztosítók és alkuszok nem köthetnek megállapodást a jutalékra is kiterjedően. A GVH jelezte, hogy határozatával azt kívánja elérni, hogy ezen megállapodások a versenyjogi előírások tiszteletben tartásával kerüljenek megkötésre.

A versenytanács tavaly decemberben az Allianz Hungária Biztosítót 5,319 milliárd, a Generali-Providencia Biztosítót 1,046 milliárd, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségét 360 millió forint, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkuszt 45 millió forint, az Magyar Opelkereskedők Brókert 13,6 millió, míg a Porsche Biztosítási Alkuszt 30,7 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. Az Allianz már a határozat szóbeli ismertetésekor jelezte, hogy megalapozatlannak tartja a döntést, és különösen az aránytalanul eltúlzott mértékű bírságot.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo