Alig nőtt a tőzsde nyeresége

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2006-ban 2,401 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el a 2005. évi 2,364 milliárd forint nyereség után - közölte a tőzsde pénteken az előzetes mérleg és eredmény kimutatásában.

A tőzsdei tevékenység árbevétele tavaly 3,294 milliárd forint volt, ami 26 százalékkal haladja meg a 2005. évi 2,614 milliárd forintos bevételt. A tőzsde működési költségei ugyanakkor 33 százalékkal emelkedtek, 1,917 milliárd forintot tettek ki.

A tőzsdei tevékenység eredménye 38 százalékkal 1,653 milliárd forintra nőtt. A pénzügyi műveletek nyeresége tavaly 667 millió forint volt, míg egy évvel korábban 1,169 milliárd forintot tett ki.

Az adózás előtti nyereség 2,426 milliárd forintot ért el, amit a tavaly szeptemberben bevezetett 4 százalékos szolidaritási adó miatt 25 millió forintos adóbefizetési kötelezettség terhel. A társasági adó alól tavaly még mentesült a tőzsde, 2007-től kezdődően viszont már ezt is meg kell fizetnie. Pál Árpád, a BÉT vezérigazgatója tavaly december végén úgy nyilatkozott, hogy emiatt 2007-ben várhatóan csökken a tőzsde nyeresége. A tőzsde forgalma azonban a januári adatok alapján az idén is növekedést mutat.

A részvénypiac januári napi átlagos forgalma meghaladta a 34 milliárd forintot, míg 2006 egészében 25,8 milliárd forint volt a napi átlagos forgalom. Februárban viszont mérséklődött a piac aktivitása.     Az 541,348 millió forintos jegyzett tőkéjű részvénytársaság sajat tőkéje 7,792 milliárd forint volt a 2006. december 31-i kimutatás szerint.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo