A közlekedési reformnál konszenzus van

Az MSZP-frakció egyetért a tömegközlekedés átalakításának koncepciójával - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető újságíróknak, miután a frakció meghallgatta Kóka János gazdasági minisztert.

A helyközi közlekedéshez minden állampolgárnak joga van, a felesleges párhuzamosságokat azonban meg kell szüntetni - mondta a szocialista politikus. Hozzátette: a frakció további egyeztetéseket tart szükségesnek az érintettekkel. Az, hogy az adott vonalon a Volán, vagy a vasúti közlekedés marad meg, nem egyszemélyi döntés - szögezte le Lendvai Ildikó. Mint mondta, a frakció fontosnak tartja, hogy regionális egyeztetések során az érintettekkel konzultálva állapítsák meg, hol vannak felesleges párhuzamosságok.

Elmondta: a koncepciónak tartalmaznia kell, hogy a kormány bizonyos távolságokon belül melyik közlekedési eszköz fenntartását preferálja. Lendvai Ildikó kitért arra: a frakció egyetért a Volán és a MÁV közötti egységes tarifarendszer kialakításával.

Közölte: fontosnak tartják a MÁV ésszerűbb gazdálkodásának kialakítását, komoly szerkezeti átalakítását és jobb ingatlangazdálkodását. Kóka János elmondta: a tömegközlekedés reformja arról szól, hogy takarékosabb, modernebb közszolgáltatást valósítsanak meg. A miniszter nem kívánta ismertetni a tervezett intézkedéseket, mert mint mondta, szerdai ülésén dönt róluk a kormány. Az egységes tarifarendszerre vonatkozó kérdésre azt mondta: vannak számok, részletes tarifa- és díjtáblázatok, és részletes menetrend a regionális átszervezésre.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo