6-8 cégen segíthet az első magyar kockázati tőkealap

A hazai intézményi befektetői piac legfontosabb szereplőinek részvételével megalakult az első magyar, magántulajdonú kockázati tőke befektetési alap. A Centrál csoporthoz tartozó Centrál Fund Kockázati Tőkealapot 5,2 milliárd forint jegyzett tőkével alakították, amely várhatóan tovább növekszik. Az alap kizárólag a magyarországi kis- és középvállalati (kkv) szektorban fektet be.

Április elején, 5,2 milliárd forint jegyzett tőkével alakult meg az első, hazai szabályozás szerint létrejövő kockázati tőke befektetési alap. A jegyzési időszak első zárását néhány hónapon belül várhatóan egy újabb követi majd. Az előzetes tervek szerint a jegyzési folyamat végleges lezárását követően az alap befektethető tőkéje 7 milliárd forint körül alakul.

Az alap legnagyobb befektetője és stratégiai partnere a Bakala Crossroads, az egyik meghatározó elsősorban Közép-Európában aktív befektetési csoport, amely regionális stratégiájának részeként döntött a befektetés mellett. A többi nagybefektető a magyar pénzügyi intézményi szektorból került ki. A Centrál Fund Kockázati Tőkealap a magyar intézményi befektetői piac négy legfontosabb szereplője közül hármat a befektetői között tudhat.

Az alap a finanszírozási gondokkal küzdő magyar kis- és középvállalati szektorban fekteti be tőkéjét, a Centrál csoport faktoring és work-out tevékenységére, és az alap kezelőjénél - a Centrál-Fund Kockázati Tőkelap-kezelő Zrt.-nél - dolgozó szakemberek tapasztalatára támaszkodva. Az alap elsősorban nehéz helyzetben lévő, de komoly értékekkel rendelkező vállalkozásokba kíván fektetni.

Kétezerből 6-8-ba fektetnének pénzt

A Centrál Fund Kockázati Tőkealapra szükségességét azzal magyarázzák a tulajdonosok, hogy bár számos kvv küzd finanszírozási gondokkal, a magyar befektetési piacon nincs kifejezetten nehéz helyzetekre szakosodott pénzügyi befektető és a legtöbb piaci szereplő inkább kerüli az úgynevezett 'turn-around' szituációkat. Ebben az esetben a kockázati tőke társaság tulajdonrészt vásárol, vagy tőkét emel olyan társaságban, amely üzleti nehézséggel küszködik. A cél a vállalat hatékony működésének és jövedelmezőségének helyreállítása.

Az alap piaca mintegy kétezer, jellemzően 2-10 milliárd forint közötti árbevételű potenciális célvállalatból áll. Néhány iparág kivételével gyakorlatilag szektor-korlátozás nélkül zajlanak majd a befektetések, amelyek mérete 750 millió és 1 milliárd forint közötti, és 3-5 éves időtávra szólnak. A Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt alap 6-8 cégbe kíván befektetni, a tervezett megtérülés (IRR) 25 százalék feletti.

Az alap minden esetben többségi pozíció megszerzésére törekszik és a megfelelő vállalati tapasztalattal rendelkező munkatársai bevonásával jelentős szerepet kíván betölteni a megvásárolt vállalatok irányításában. Az alapkezelő munkáját és az egyes befektetési döntések meghozatalát a magyar gazdaságban vezető szerepet betöltő szakemberekből álló befektetési bizottság és tanácsadó testület segíti.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo