3,3 milliárdot keres a Tisztelt Ház

Összesen 3,3 milliárd forintjába került idén a parlamenti képviselők díjazása a költségvetésnek - írja a Napi Gazdaság.

A képviselők átlagosan így 8,54 millió forintot vettek fel munkájukért - természetesen a bizottsági tagságok, költségtérítések miatt nagy eltérések lehetnek. A parlament működtetésére mindent összevetve kevesebb pénzt költöttek idén, mint tervezték.

Az Országgyűlés Hivatala (OH) idén a költségvetésében tervezett mintegy 15,4 milliárd forintból - a központi költségvetési szerveknél kötelezően előírt maradványképzés nyomán elkülönített 881 millió forinton kívül - hozzávetőleg 14,5 milliárdot költ el - tudta meg a lap Bakos Emil gazdasági főigazgatótól.

Az összeg felét a személyi juttatások, ötödét a dologi kiadások (a külföldi utazásoktól a karbantartásig) teszik ki, míg 10 százaléka felújításra, 6 százaléka pedig beruházásra megy el. A 386 országgyűlési képviselő tiszteletdíja a bizottsági pótlékokkal együtt, valamint költségtérítése idén összesen 3,3 milliárd forintot tesz ki, járulékok nélkül. Az Európai Parlament (EP) magyarországi képviselőinek tiszteletdíja - szintén járulékok nélkül - 424 millió forint.

Egy országgyűlési képviselő átlagos tiszteletdíja - egy bizottsági tagság esetén - 375 ezer forint, a költségtérítése lakóhelytől és választókörzettől függően 155-353 ezer forint, a szállásköltség-térítése pedig 110 ezer forint lehet. Egy EP-képviselő tiszteletdíja egy felsőfokú nyelvvizsga esetén 1,435 millió forint.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo