Vezess, kövess vagy szállj ki korábban – így vonulnak a gólyák 

Magyar és német kutatók kimutatták, hogy a gólyák vonulásuk alatt két jellegzetes „személyiségtípusba” sorolhatók: a vezetők feltérképezik a légáramlatokat, míg a követők inkább a nyomukba szegődnek. Az pedig, hogy egy gólya melyik stratégiát választja, egyúttal jól jelzi vonulási útjának végállomását is. Nagy Máté és kutatótársainak eredménye a Science legfrissebb számában jelent meg

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Évről évre felröppennek hírek a vonuló gólyák nyomkövetéséről – Báró, Hajdú és jeladós társaik adatai révén ma már sokkal többet tudunk útvonalaik részleteiről, mint pár éve. Nagy Máté, az MTA-ELTE Statisztikus es Biológiai Fizika Kutatócsoportjának tagja és a Max Planck Ornitológiai Intézetben valamint a Konstanzi Egyetemen dolgozó munkatársai most újabb szintre emelték a gólyák vonulásának kutatását.

Egyszerre több mint 60, a kutatás kezdetekor kikelt gólyára rögzítettek kicsiny, 60 grammos jeladókat, melyek sűrű időközönként nemcsak a madarak pontos helyzetéről küldtek adatokat, de gyorsulásmérőik révén a mozgásuk módjáról is. Utóbbi apró szerkezetek – melyek egyébként ott vannak a legegyszerűbb okostelefonokban is – képesek megmutatni, hogy a gólya éppen siklik, gyorsan irányt változtat, vagy csapkod a szárnyaival.

Vezetők és követők

Aki egy kicsit is jobban megfigyelte a madarak röptét, tudhatja, hogy alapjában véve kétféle módszerrel haladnak a levegőben: szárnycsapásokkal és siklással. A szárnycsapások komoly izommunkát és így energiabefektetést igényelnek. A siklás ilyen szempontból sokkal „olcsóbb”, viszont csak ezzel a módszerrel nem lehet a végtelenségig eljutni, hiszen siklás közben folyamatosan csökken a magasság. Ilyenkor segítenek a termikek, vagyis felszálló légáramlatok, melyek erejét kihasználva újra és újra magasságot lehet nyerni. Ilyen módon, termikről termikre haladva akár egyetlen szárnycsapás nélkül is több száz kilométert lehet megtenni – jól mutatják ezt a siklóernyősök távrepülési rekordjai.

A Martin Wikelski professzor vezette csoport által gyűjtött adatokból kiderült, hogy a gólyák két, jól elkülöníthető „személyiségtípusba” sorolhatók: vannak köztük vezetők és követők.

A vezetők ügyesen találják meg az újabb és újabb termikeket, és akadnak rá azokra a helyekre, ahol a légáramlat a legerősebben emeli őket a magasba. Ezek a madarak éppen ezért kissé szabálytalan útvonalon repülnek, hiszen folyamatosan próbálják feltérképezni a lehetőségeket. Szárnyukkal ugyanakkor viszonylag ritkán csapkodnak, hiszen a termikek bejárása során mindig kapnak valamekkora emelést, majd pedig, ha kifogy a szél alóluk, gyorsan továbbsiklanak a következő ígéretes termik felé.

A követők taktikája egészen más. Ők nem bajlódnak a kísérletezéssel, hanem kivárják, míg a vezetők megtalálják a legerősebb felfelé szálló áramlatot, és a nyomukba szegődnek. Emelkedésük útvonala ezért sokkal szabályosabb, viszont ahhoz, hogy tartani tudják a tempót a vezetőkkel, korábban el kell hagyniuk a termiket, és erős szárnycsapásokkal rásegíteni a két termik közötti siklásra.

Natura 2000 díjat nyert a parlagi sasokat védő magyar projekt
A nemzetközi szakmai zsűri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által koordinált „Partnerség a parlagi sasokat érintő mérgezések megszüntetéséért” című pályázatot hirdette ki győztesnek a 35 pályázat közül. Így a díj négyéves történetében először ünnepelhetünk magyar győztest a díjazottak között.

E két viselkedésmód nemcsak a napi repülési rutint határozza meg, de azt is, hogy meddig jutnak el a gólyák a vonulás során. A kutatók megfigyelték, hogy míg a vezetők Nyugat-Afrika felé veszik az irányt, a követők általában megállnak Spanyolországban, jó, ha fele akkora távolságot megtéve, mint a termikek „letapogatásában” jártasabb társaik. Az összefüggés annyira erős, hogy elég pár percnyi repülést megvizsgálni a vonulás során, és kiderül, hogy a madár Afrikába tart-e, vagy megelégszik az Ibériai-félszigettel.

Gólyamobil roamingtarifával

Az apró jeladó súlyát a tapasztalatok szerint szinte meg sem érzik a gólyák, az adatok mennyisége azonban valódi terhet jelent, legalábbis a projekt költségvetésének. Az összegyűjtött információkat ugyanis a hétköznapi telefonok által használt mobilhálózaton keresztül jutnak el a kutatók adatbázisába.

Több tucat gólyával, több hetes vonulási időszakkal, és nyugat-afrikai roamingtarifákkal számolva a költségek tetemessé válhatnak. Emellett a napelemmel töltött apró mérőeszköz által végzett folyamatos GPS-pozíciómeghatározásnak és a sok SMS küldésének jelentős is lenne az energiaigénye, ami szintén jól ismert jelenség minden okostelefon-felhasználó számára.

Andrea Flack, a Max Plank Ornitológiai Intézet kutatója egészen Spanyolországig autóval követte a gólyákat, és egy saját bázisállomásra töltötte le az adatokat. Afrikában pedig változtattak az adatok mintavételezési gyakoriságán, hogy csökkentsék a költségeket és az energiafelhasználást.

Szerencsére azonban, a kutatók több évtizedes munkájának eredményeként nemsokára egy új lehetőség is szóba jön: 2018 augusztusától az Icarus Initiative révén a jeladók a Nemzetközi Űrállomáson keresztül küldhetik majd adataikat a kutatóknak, felülemelkedve a földi hálózatok korlátain.

(Forrás: mta.hu)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo