Az IPCC jelentései új tudományos felfedezéseket sosem tartalmaznak, hanem a megjelent szakirodalmat összegzik. Ezúttal mintegy hatezer tanulmányt feldolgozva negyven ország 91 tudósa írta az egyes fejezeteket. Ürge-Vorsatz Diána, a testület kibocsátás-mérséklésekkel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke szerint, ha nem változtatunk a jelenlegi kibocsátásunkon, akkor mindössze tizenkét év múlva elérjük azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút.

Hogyan került be az IPCC-be?

- Említettem Faragó Tibornak, aki a klímatárgyalásokon a Környezetvédelmi Minisztériumot képviselte, hogy nagyon szívesen dolgoznék az IPCC-ben. Éppen akkor volt jelölési időszak. Jelölve lettem. Felhívtak az IPCC-től, és azt mondták: "Tudjuk, hogy nem jelölte be, de esetleg hajlandó lenne jelentkezni koordináló vezető szerzőnek? Ez 2003-ban volt. Azzal kerültem egy szintre a testületben, aki az amerikai intézetben, ahol doktoráltam, négy intézettel felettem volt az egész intézmény igazgatója. Szóval hamar magas szintre helyeztek engem.

Mekkora büdzsével dolgozik ez a szervezet?

- Mindössze hatmillió euró a költségvetése. Ebből egy kis titkárságot tartanak fenn Genfben és a fejlődő országokban élő tudósok munkaértekezletekre történő utazását fedezik. A fejlett világban élő szakemberek a saját kormányuk költségén utaznak. Mindenki önkéntesként dolgozik. Ez az erőssége és gyengesége az IPCC-nek: senkit nem vádolhatnak meg, hogy a pénzért csinálja.

A 2007-es Nobel-békedíj kiknek a munkáját ismerte el?

- A díjat magát az IPCC kapta. A szervezet megnézte, hogy kik járultak hozzá olyan mértékben a munkájához, hogy e díjra érdemes legyen, ezért kiállítottak okleveleket a főbb szerzőknek, több száz szakembernek. Addig összesen öt magyar szerző írt a jelentésekbe, mindannyian megkaptuk ezt a névre szóló tanúsítványt.

- Annyira nem vagyunk fontosak mi, tudósok. Az IPCC jelentéseiben eddig mindig képviselve volt az olajipar, hiszen az ágazat nagyvállalatainál is komoly tudósok dolgoznak. Például az Exxontól jött az, aki a jelentésekben szerzőként dolgozott. Mindegyikőnknek be kell vallania félévenként, hogy milyen részvényei és üzleti érdekeltségei vannak.

A mostani jelentésben mi az, ami a közvélemény számára újdonságként hathat? A sajtóvisszhang akörül forgott, hogy tizenkét évünk maradt, 2030-ig hathatós változtatások kellenek.

- Ha a kibocsátások akkorák maradnak, mint most, akkor igen, körülbelül tizenkét év alatt elköltjük a maradék „karbonbüdzsénket”, vagyis kimerítjük azt a kibocsátási költségvetést, amit még összesen kipöföghetünk, hogy elérjük az 1,5 Celsius-fokos felmelegedést. A 195 tagállam által aláírt, 2015-ös párizsi klímaegyezmény mondta ki, hogy jó lenne a melegedést jóval 2 Celsius-fok alatt, de ideális esetben 1,5 Celsius-foknál tartani. Ez egy politikai döntés volt, vagyis akkor még nem tudtuk tudományosan, hogy ez valóban elérhető-e. Aki korábban 1,5 Celsius-fokot mert emlegetni, azt sötétzöld aktivistának nézték. Amikor megtudtuk, hogy jelentést kell készítenünk az 1,5 Celsius-fokos felmelegedésről, ott voltam, láttam a kollégáim reakcióit: ez már nem elérhető, ez a hajó elment, különben sincs irodalma. Azonban 2016. februárjára már kevesen voltak az IPCC vezetőségében, akik ezt ellenezték, az áprilisi plenáris ülésen pedig már egyáltalán nem volt ellenállás. A tudományos élet előrerohant, elkezdtük termelni a tudást, amiből ez az új jelentés született. Ebben mondjuk ki először, hogy ha holnaptól nem bocsátunk ki semmiféle üvegházgázt, nem megy fel a hőmérséklet azon álomhatár fölé, és a mai technológiákkal is még lehetséges a felmelegedés megfékezése 1,5 Celsius-foknál. Ez a hajó tehát nem ment még el, bár nagyon kell repesztenünk, hogy fel tudjuk szállni rá.

- Hat részre bontottuk a választ a „lehetséges-e még” kérdésére. Geofizikai, földtani szempontból megvalósítható-e? Egyértelműen igen. Műszakilag, technológiailag? Igen, de nagy változások kellenek. Gazdaságosság tekintetében megengedhető-e? Igen, de nagy befektetés-átrendezésre van szükség. Ezek egyébként amúgy is zajlanak az energiaszektorban, csak át kell irányítani más irányba, alacsony karbon-tartalmú beruházásokba a pénzeket. Intézményrendszeri és környezeti szempontból már bonyolultabb a kép.

Négy típusú forgatókönyvet azonosított a jelentés, ebből úgy vélem a szeméyles benyomásaim alapján, hogy kettő realisztikus. Ezek fokozottan előtérbe helyezik az energiahatékonyságot és a megújulókat, illetve általában a kereslet-oldali változásokat. Ez utóbbi alá tartozik például a húsban gazdag étrendünk is, amin változtatni kellene, mert az állattenyésztésnek túl nagy az ökolábnyoma és az egészségünknek sem ártana. Megdöbbentem, hogy Magyarországon a legmagasabb az elhízott emberek aránya az EU-ban, és világszinten is negyedikek vagyunk!

Az IPCC hogyan viszonyul a geomérnöki megoldásokhoz, például, hogy a szén-dioxidot gépekkel szívjuk ki a levegőből? Eddig ezt nagy volumenű megoldásként képzelték el gyárkéményeknél, s az volt az ellenérv, hogy a szén-dioxid föld alá préselése túl energiaigényes, tehát az egész nem gazdaságos. Újabban viszont startupok kisebb méretű gépeket gyártanak e célra, tehát mehetne ez decentralizáltan is.

- Nekem ebben a tárolás a nagy kérdés. Hova tegyük azt a rengeteg szén-dioxidot? Az újrahasznosítás a jelentés szerint kis hatékonysággal működik, mert energiaintenzív gyártási folyamatokat feltételez. Angliában a Carbon 8 System cég építőanyagokba építi be a szén-dioxidot. Több ilyen hosszú távú megkötésre lenne szükség, mert csak ahhoz, hogy bezárjuk a szakadékot a fejlődő és a fejlett országok városainak infrastruktúrái között, ami a meglévők korszerűsítése és új épületek felhúzása együttesen, a teljes karbon-költségvetésünk harmadát emésztené el. Ha műtrágyába vagy üzemanyagba dolgozzák be a karbont, az visszakerül a légkörbe.

- Igen, de alapvetően nem ez a veszély, hisz a CO2 nem mérgező. A probléma inkább az, hogy ha kiszivárog, az egész leválasztásba-tárolásba fektetett pénz hiábavaló volt, és a gáz maradt a légkörben, hogy tovább erősítse az üvegházhatást.

Nekem a leghökkentőbb az a kijelentés volt, hogy a szén-dioxidot megkötő korallszigetek 90 százalékának már a 1,5 Celsius-foknál búcsút mondhatunk.

- Ez tényleg nagyon tragikus, de még mindig jobb, mint az ennél magasabb átlaghőmérséklet emelkedés, hiszen 2 Celsius-fokos felmelegedésnél már a korallok 99 százalékát elveszítjük. Ez az óceánok savasodásának és a hőmérséklet-emelkedésnek együttesen köszönhető, de a víz maga még mindig karbonelnyelő marad. És nagyobb elnyelő, mint a korallok.

A szibériai és alaszkai fagyott talajban, permafrostban megbúvó metán kiszabadulása, ha felolvad a talaj, milyen mértékben befolyásolhatja a klímánkat?

- A metán huszonnyolcszor erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. Ez a felmelegedést erősítő pozitív visszacsatolás már megindult. A metán plusz-mínusz száz gigatonna változást jelenthet a karbon-költségvetésünkben, ami nem kevés, mivel az egész karbonbüdzsénk, amit még valaha kibocsáthatunk a jövőben nagyjából 420-770 gigatonna közé tehető. A mezőgazdaságból -az állatok ürülékéből és a kérődzésből- származó metánról sem felejtkezhetünk meg, ezt a kibocsátást is csökkentenünk kell.

Az interjú teljes formában a Piac & Profit decemberi számában olvasható!