Felmérésük szerint az országok közt mindazonáltal tetemes különbségek akadnak. A németek például fejenként 1426 köbmétert használnak, míg az Egyesült Államokban ez az érték 2842, Kínában 1071, Bangladesben pedig 750 köbméter - írják Arjen Hoekstra és Mesfin Mekonnen, a hollandiai Twente Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia folyóiratában a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint. A mutatókra a vízlábnyom kifejezést alkalmazzák, amelyet az ember a mezőgazdasági és ipari termelés, illetve a háztartási használat által hagy maga után. (Vizet "gyártanak" a sivatagban.)

A vizsgálat az 1996 és 2005 közötti adatokra alapszik: ez a legfrissebb tízéves szakasz, amelyről minden szükséges információ rendelkezésre áll. Az emberiség globális vízhasználata ebben a periódusban évi 9087 milliárd köbméterre rúgott, azóta azonban tovább nőtt a népesség és vele együtt a fogyasztás is.

A mezőgazdasági termelés teszi ki a vízfogyasztás 92 százalékát, míg az ipari termelés 4,4 százalékkal, a háztartások pedig 3,6 százalékkal járulnak hozzá. Kínában, Indiában és az Egyesült Államokban különösen sok víz fogy, méghozzá évente 1207, 1182 illetve 1053 milliárd köbméter. Így e három állam használja el a teljes vízmennyiség 38 százalékát. Őket Brazília követi 482 milliárd köbméterrel. Kína a legtöbb szennyvizet termelő ország: 360 milliárd köbméterrel a globális termelés negyedét adja. (Még ebben az évszázadban olyan drága erőforrássá válhat a víz, mint amilyen ma az olaj.)

Mivel a mezőgazdasági és ipari termékek nagy része másik országba kerül, az államok tetemes mennyiségű vizet importálnak, illetve exportálnak is. A legnagyobb importőrök az Egyesült Államok (234 milliárd köbméter), Japán (127), Németország (125), Kína (121) és Olaszország (101). A földrészek közti vízvándorlás legnagyobb része az olyan mezőgazdasági termékek révén valósul meg, mint az olajos magvak: a napraforgó, a repce és a pálmaolaj, illetve az ezekből előállított fogyasztási cikkek.