Mára világossá vált, hogy óriási terheket ró az ökoszisztémákra a gyarapodó létszámú emberiség húsigénye, főleg ha Kína és India középosztálya is átállá a húsintenzív étkezésre, megirigyelve nyugati embertársai étrendjét. Ezen igények kielégítése csak fenntarthatatlan, a természeti környezet károsító módon lehetséges. A marhahúsfogyasztásnak óriási az ökolábnyoma, mivel a szarvasmarhák rengeteg ürüléket termelnek, amiből metán szabadul fel, s ez legalább huszonháromszor erősebb üvegházhatással bír, mint a szén-dioxid.
Becslések szerint az éves globális üvegházgáz-kibocsátás negyedéért az agrárium felelős. Ezen ökológia terhek enyhítése érdekében mozdultak rá a startupok a laboratóriumi hús kifejlesztésére. A mesterséges hús lényege, hogy egy-egy sejtből fejlesztik ki laboratóriumi körülmények között, így elejét veszik az állatok emissziójának, s az energiaigényes műtrágya-gyártással és a takarmányt-termesztéssel sem kell erőforrásokat felhasználni és a környezetet szennyezni. (Az erdőirtás nem kis részben azért történik világszerte, hogy takarmányültetvényeket létesítsenek, főleg szójatermesztés végett.)
Holland tudósok 2013-ban álltak elő az első laboratóriumban készült, hamburgerbe szánt húspogácsával. Azóta több amerikai startup is piacra dobta -egyelőre pilot jelleggel- a saját termékét, mint például a Beyond Meat és a Memphis Meat (utóbbi cégbe a Tyson Foods élelmiszeripari óriás is invesztált tőkét, de a mesterséges hús más nagy nevű befektetők körében is népszerű). A kaliforniai Just csirkehúst készített sejtekből. A kérdés persze az, hogy tömegtermékként is megállja-e a helyét a laboratóriumi hús? Eddig egyik vállalkozás sem turbózta fel a gyártását olyan szintre, hogy széles körben elterjedhessen az új húsfajta.
Metánképlet
Két kutató az Oxford Egyetem Martin School nevű intézményétől, mely a fenntartható jövő kutatását és kialakítását tűzte zászlajára, nemrég publikálták kutatásuk eredményét, melynek alaptétele a következő: a hagyományos hústermelés emisszióját eddig nem jól elemezték a tudósok. A marhatenyésztésnél ugyanis figyelembe kell venni, hogy nemcsak szén-dioxid, hanem metán és dinitrogén-oxid is keletkezik. Az eddig megjelent emissziós hatástanulmányok egyszerűen beírták e két üvegházgázhoz a szén-dioxidmegfelelőjét. (A metánnál többféle szorzót emlegetnek, általában azt írja a sajtó, hogy hússzor vagy huszonháromszor erősebb a szén-dioxidnál).
A laboratóriumi hús környezeti hatása nemcsak azon múlik, hogy a folyamatot megújuló energiákkal működtetik-e, hanem azon is, hogy sikerül-e hatékonyabbá tenni a gyártást. Egyelőre ugyanis túlságosan energiaintenzív módszerekkel állítják elő a mesterséges húst a laboratóriumokban, állítja a két szerző. A műhús javára hozható fel, hogy kevesebb vízfogyasztással jár az előállítása, mint az állattenyésztésé. Az innováció egy potenciális hátulütőjéről azonban kevés szó esik: az őssejtből tenyésztett hússzövetnél nagy mennyiségű vegyi anyagot és organikus molekulákat használnak fel, utóbbi a hormonokat jelenti. Ezek szükségesek ahhoz, hogy a sejtből kinőjön a hús.
Fogyasztás után az említett anyagok felhalmozódhatnak mind az emberi szervezetben, mind pedig a természetben (maradványformában, a szennyvízből a talajba és folyókba áradva). Ezt a nem lebecsülendő szempontot a Francia Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársa, Jean-Francois Hocquette vetette fel. A BBC-nek a Bath Egyetem professzora, Dr. Chris Bryan realistán megjegyezte: a fogyasztók nagy része nem is hallott a mesterséges húsról és azzal sincs tisztában azzal, hogy az állattenyésztés milyen súlyos környezeti károkkal jár.
