Egyre fontosabb a CSR, mégis keveset költenek rá a vállalatok

Többet vagy az ideivel azonos összeget költ a hazai (főként nagy)vállalatok többsége CSR-tevékenységre a következő évben a gazdasági válság ellenére is, és szintén a többség úgy gondolja, hogy a társadalmi felelősségvállalás (corporate social responsibility, CSR) szerepe nőni fog a cégek életében a Scale Impact és a Magyar PR Szövetség közös kutatása szerint.

A kutatás egy online kérdőív kitöltésével és CSR-ért (is) felelős vezetőkkel készült mélyinterjúkkal zajlott. Kitöltői között többségben voltak a nagyobb vagy kifejezetten nagyvállalatok: 45 százalékuk bevétele meghaladja a 20 milliárd forintot, további 16 százalék pedig 1 és 20 milliárd forint feletti forgalmú.

A kutatási riport jógyakorlatként mutatja be a Biotech USA, a Decathlon, a Foxpost, a Szerencsejáték Zrt. és a Wolt Magyarország társadalmi felelősségvállalásának egy-egy aspektusát.

“A társadalmi felelősségvállalás gyakran a cégek kommunikációs csapatához tartozik, ezért tartotta fontosnak a Magyar PR Szövetség a kutatást. A kommunikációs tevékenység akkor éri el célját, ha a szervezet nem csak az aktivitásra, hanem annak tervezésére és mérésére is fordít energiát. Sokat fejlődött a társadalmi felelősségvállalás hitelessége, de az a tény, hogy a szervezeteknek csak  kétharmada dolgozik stratégiai mentén és egyharmada méri a tevékenységét, azt jelenti, hogy még jelentős fejlődési lehetőség van ezen a téren”, - teszi hozzá Sztaniszláv András, a szervezet elnöke. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo