Apadni kezdett a Duna

Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter utasítására az elmúlt 24 órában 404 fő vízügyi dolgozó vett részt a védekezésben. Jelenleg 509 km védvonalon van árvízvédelmi készültség. A felső szakaszokon megkezdődött az apadás, Budapesten éjszaka 695 +- 5 cm-en tetőzött a Duna. A rakpartokon előreláthatólag csütörtökig nem lehet közlekedni.

A Dunán levonuló árhullám tetőzése az elmúlt 24 óra során elérte a Dunakanyar térségét. Nagybajcs hétfő reggeli tetőzését követően viszonylag kis időkülönbségekkel délutánig illetve estig Gönyünél és Komáromnál is tetőzött a Duna. Esztergom tetőzése tegnap éjjel 612 cm körül mozgott. Tegnap reggel Nagymaros vízállása 546 cm-rel tetőzőnek tekinthető.

Az elmúlt 24 órában a Duna hazai szakaszán lassabban emelkedtek a vízszintek. A víz szintje reggel Nagybajcsnál 634 cm-rel a III. fokú készültségi szint (600 cm) felett volt, Komárom a tetőzést követően II. fok alatti értékre apad, lejjebb Adonyig is az I. fokú készültségi szint felett vannak a vízállások.

A következő napokban a Duna vízállásai a korábbi tetőzési előrejelzéseknek megfelelően alakulnak. Nagymaros jelenleg a tetőzés közelében van. Budapestnél tegnap este-éjszaka a tetőző érték megközelítette a 700 cm-es vízállást (II. fok), Bajánál a II. fokú árvédelmi szinteket kissé meghaladó, másutt ezek alatti vízállások voltak észlelhetők.

A Lajta is tegnap reggel tetőzött Mosonmagyaróvárnál 254 cm-rel, amit gyors apadás követ.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo