Egyes befektetési alapok már alacsony karbontartalmú tőzsdeindexeket is kínálnak, mint terméket. Ezekbe természetesen olyan vállalatok részvényeit helyezik bele, melyek tevékenysége környezetbarát. Európa legnagyobb eszközkezelője, az 1400 milliárd eurót (1700 milliárd dollárt) kezelő Amundi Asset Management 2014 óta kínál alacsony karbontartalmú indexeket. Nem is egyet.
Nyugdíjalapok, mint hosszú távú stratégák
Már olyan jelentős nyugdíjalapok is elkezdték alacsony karbontartalmú indexekbe áramoltatni pénzeiket, mint a svéd AP4 nygugdíjalap, a japán Kormányzati Nyugdíjbefektetési Alap, vagy New York Állam Nyugdíjalapja, mely januárban bejelentette, hogy 4 milliárd dollárt szán alacsony karbontartalmú stratégiára, megduplázva eddigi ezirányú költéseit.
Az AXA SA biztosító 2020-ra 14,7 milliárd dollárt fordít zöld befektetésekre, míg Kanada második legnagyobb nyugdíjalapja, a CDPQ 50 százalékkal, azaz 8 milliárd dollárral növeli ezirányú befektetéseit.
Általában állami nyugdíjalapok, szuverén nemzeti vagyonalapok, valamint egyetemek befektetési alapjai favorizálják a zöld befektetéseket. Miért? Mert ezek az alapok tipikusan 5-10 vagy éppen 50 éves távon gondolkodnak, hiszen működési szabályzatukban szerepel, hogy hosszú távú értékmegőrzés és értéknövelés a feladatuk.
Karbon, mint üzleti kockázat
A klímakockázat is hosszútávú tényező, amit számításba kell venni, mint olyan folyamatot, ami hosszú távon ronthatja a karbonintenzív iparágakban működő vállalatok értékét. Ha a fosszilis üzemanyagok kitermelése már nem gazdaságos, túl sok értéktárgyat (ásványi kincset) kell majd amortizálni a céges mérlegekben. Ha az energiaiparban folytatódik az átállás a megújulókra, s ezek ára olcsóbb, mint a fosszilis energiahordozóké, újfent csökken a fosszilis vagyontárgyak értéke. Ha egyre több országban fizettetik a szennyezőket a légszennyezésért (kvótakereskedelem vagy karbonadó formájában), az is rontja e cégek versenyképességét.
Összlétszám vagy szabályok alapján
Ha a nyugdíjalapok olyan indexbe fektetnek, amelyben kevés a karbonintenzív alaptevékenységű vállalat, akkor segítenek kiküszöbölni ezeket a fosszilis kockázatokat a portfóliójukból.
Ezzel kapcsolatban kétfajta iskola létezik, magyarázta az említett Amundi vagyonkezelő egyik fejese a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában. Az egyik az optimalizálás, vagyis az indexben alacsonyan tartják a karbonintenzív cégek számát. A másik egy transzparensebb módszer, vagyis pontos szabályok mentén lehet csak bevenni egy-egy ilyen zöld indexbe a vállalatokat. Az amerikaiak az első módszert szeretik, az európai és japán nyugdíjalapok az utóbbit.
Divesztíció
A divesztícióról, vagyis a legszennyezőbb ágazatokból és piaci szereplőkből történő kivonulásról is kérdezték az Amundi intézményes befektetőkért felelős alelnökét. Ő nem tartja jó ötletnek a teljes kivonulást, mert meglátása szerint olyan nagy még a súlya a fosszilis cégeknek, hogy ha mindegyiket kidobjuk a portfólióból, egy 100 milliárd dolláros alap könnyen sarokba szorulhat, és azon kaphatja magát, hogy nincs mibe fektetnie. Száz milliárd dollár ugyanis már olyan volumen, hogy annál kétségtelenül képbe kerülnek az olajcégek is, nem lehet őket kizárni a szórásból.
A másik érve az, hogy azért nem célszerű ignorálni az olajvállalatokat, mert ha megválunk a részvényeiktől, akkor hogyan fogjuk ösztönözni őket arra, hogy megváltozzanak? Ha megtartjuk a részvényeiket és nyomást gyakorolunk e cégekre, akkor valós remény kínálkozik, hogy idővel zöldítik a tevékenységüket.
(Bloomberg)
