Siófok kimarad?

A leghatározottabban tiltakozom amiatt, hogy a dél-dunántúli régió területén csak a megyei jogú városok fejlesztési programjai számíthatnak kiemelt támogatásra - nyilatkozta Balázs Árpád, a Balatoni Szövetség elnöke, Siófok polgármestere.

A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Programok Irányító Hatóságának vezetője ugyanakkor egyaránt úgy nyilatkozott, hogy az elnök állítása félreértésen alapulhat, szeptember 30-ig még lehet pályázni a kiemelt támogatásokra.

Ne fáradjon!

Balázs Árpád, Siófok polgármestere elmondta, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács munkaszervezetétől a napokban adatlapot kért egy kiemelt projektterv benyújtásához, amikor arról tájékoztatták, "ne fáradjon". Az indoklás szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség irányító hatósága úgy rendelkezett, hogy Dél-Dunántúlon csak a megyei jogú városok fejlesztési programjai számíthatnak kiemelt támogatásra a ősszel esedékes döntéskor - tette hozzá.

Balász Árpád kifejtette, a kormány nyár közepén 500 milliárd forint sorsáról döntött, s ennek részeként a dél-dunántúli régió (Baranya, Somogy, Tolna megye) kiemelt programjai közül egyedül Pécs lehetett befutó, egyszerre öt pályázattal, holott korábban már Európa kulturális fővárosaként megkapta a régió fejlesztési keretének 20 százalékát, 30 milliárd forintot.

A balatoni szövetség vezetője szerint a Balaton gazdaságilag és turisztikailag is frekventált déli partja és térsége jelentős hátrányba kerülhet egy ilyen diszkriminatív eljárás miatt, holott az üdülőkörzet fejlesztése a kormány Zászlóshajó programjaként is szerepel.

Balász Árpád sérelmezi, hogy az irányító hatóság úgy hozta meg a rendelkezését, hogy előtte nem egyeztetett a régió szereplőivel, fejlesztési tanácsával.

Közlemény

Tiltakozásul közleményt adott ki kedden, amelyben kifejti, hogy az uniós elvekkel ellenkező gyakorlat megváltoztatását szeretné elérni a projektek kezelésében, ezért Gruber Attilához, a térség fideszes országgyűlési képviselőjéhez, valamint Magyarország uniós képviselőihez fordul.

A kormány által ősszel ismét tárgyalandó kiemelt projektek közé két Siófokot érintő projekt is be szeretne kerülni: az egyik Szántódpuszta-Zamárdi-Siófok közös pályázata kulturális látnivalók fejlesztésére, a másik Siófok déli tehermentesítő útjának megépítése - áll a dokumentumban.

Ez utóbbival kapcsolatban Balázs Árpád arról tájékoztatott, hogy a gazdasági és közlekedési tárca négy évvel ezelőtt írásban vállalta, elkészítteti az út és a 65-ös számú főút találkozásánál megépítendő körforgalom építési terveit, valamint beszerzi a jogerős engedélyeket, amit csak a napokban teljesített. Ezért, bár régóta aktuális a kérdés, csak most nyílt lehetőség arra, hogy forrásra pályázzanak a megvalósításához.

A polgármester szerint a két projekt nagyságrendje akkora, hogy annak támogatására nem nyújt lehetőséget a pályázati rendszer, csak ha kiemelt státuszt kap.

Még pályázhat...

Wekler Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke közölte, a tanács munkaszervezete önálló jogi személy, amely maga felel a nyilatkozataiért. A valós helyzet az, hogy Siófok, mint ahogy a régió bármely települése, szeptember 30-ig benyújthatja a tanácshoz a kiemelt projektekre tett javaslatait. Amennyiben azokat a tanács kellően meglapozottnak ítéli, továbbítja a kormány felé, amely várhatóan november végén dönt a támogathatóságukról.

Mosonyi Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Programok Irányító Hatóságának vezetője kifejtette, félreértésen alapulhat az a tájékoztatás, amit Balázs Árpád kapott.

Hangsúlyozta, bárkinek van arra lehetősége, hogy szeptember 30-ig, majd a jövőre, és a minden évben várható újabb körökben javaslatot tegyen kiemelt projektekre. A kormány mindenkor a regionális tanácsok által támogatott és eléterjesztett projektjavaslatokból választja ki azokat, amelyek pályázatás nélküli, vagyis kiemelt támogatásban részesülhetnek szakmai megalapozottságuk miatt - tette hozzá.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo