Keveslik a forrást a nyugati megyék

A vállalkozások és tudásbázisok, szaktanácsadók tudatosabb együttműködésén alapuló innovációs szolgáltató központok létrehozására, valamint az Innoreg rendszer pályázati forrásának növelésére volna szükség a Nyugat-Dunántúlon.

Magyar Dániel szerint a kis- és középvállalkozások körében viszonylag sok a jó műszaki-technológiai, vagy eljárásbeli ötlet, de azok kidolgozatlanság miatt, kellő szakmai háttértámogatás híján nem alkalmasak pályázásra. Ezért is fontos és gazdasági létérdek "tudatosabbá tenni a vállalkozások, tudásbázisok és tanácsadó szervezetek, szakemberek együttműködését a régión belül teljesen kiépítendő innovációs hálózat" keretében - hangsúlyozta a programigazgató.

Elmondta: a kkv-k versenyképes megújulásához szükséges három forrás közül a regionális operatív program főként az ágazati klaszterek megerősítésében és létrehozásában, a fejlesztési tanácsadás bővítésében tud segíteni. A vállalkozások és intézmények közös önálló kutatás-fejlesztéseihez a gazdaságfejlesztés operatív programja ágazati kiírásai kínálják majd a legszélesebb, de lassabban hozzáférhető lehetőségeket.

A harmadik és aránylag gyorsabb hozzáférést ígérő finanszírozási forrás a regionális innovációs rendszer, az Innoreg. Ennek idei pályázatát a második félévben írják ki, kerete egyelőre a nyugati régió számára a legalacsonyabb, 350 millió forint. Ez a rendszer éppen a térség egyik fontos törekvését, az energetikai és környezetvédelmi termékek, szolgáltatások fejlesztését segítené.

Hozzátette: éppen "a kutatás-fejlesztésben való lemaradottsága, ugyanakkor egy sor értelmes programcélja miatt a régiónak - Vas és Zala megyének pedig különösen - ennél nagyobb keretre volna szüksége". Ezt az igényét a Regionális Innovációs Tanács rövidesen bejelenti.

A kkv-s innováció nyugat-dunántúli "terepe", lehetőségei sorában többek között az autó- és gépipart, a megújuló energiaforrások alkalmazását és az ezt kísérő új termelési ágak, agrártermékek megjelenését, s a fa- és élelmiszer-feldolgozó ipart emelte ki Magyar Dániel.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo