Beindult a panaszdömping

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) adatai szerint áprilisban - a 2007-ben kiírt pályázatok első döntéseinek kihirdetésekor - még csak 5-6, májusban már 50-60, júniusban ugyancsak 50-60 panasz érkezett az ügynökség jogi főosztályára.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen belül 2007. január elseje óta önálló részleg foglalkozik az uniós pályázatokkal kapcsolatos panaszok kivizsgálásával.

Puskás Imre, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jogi, igazgatási és koordinációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az új intézményrendszerről szóló kormányrendelet szerint panaszt az elbírált pályázat elutasítása, csökkentett összegű támogatása, illetve egyéb plusz feltétel előírása esetén adhat be a projektgazda.

Egységes a gyakorlat

A főosztályvezető emléketetett arra, hogy korábban is lehetett panaszt tenni a pályázatokkal kapcsolatban, de azokra programonként eltérő eljárást alkalmaztak, a január elseje óta érvényes eljárás szerint egységes jogi gyakorlatot követnek.

A főosztályvezető elmondta, hogy panaszt minden formában fogadnak, de az ügyintézés elindítása írásbeliséghez kötött. Az ügyintézésére a panasz beérkezésének időpontjától 30 nap áll az ügynökség rendelkezésére, amely további 30 nappal meghosszabbítható.

A panaszügyintézés kétfokú: első fokon - attól függően, hogy a pályáztatás első vagy második szakaszának döntésére irányul a panasz - a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség illetékes irányító hatóságának, illetve a jogi, igazgatási és koordinációs főosztályának vezetője dönt. Az első fokú döntés ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket az NFÜ jogi főosztálya, illetve az önkormányzati és területfejlesztési miniszter bírálja el.

A panaszok kiemelik a gyenge pontokat

Puskás Imre elmondta: a beérkezett panaszok alkalmasak arra, hogy a pályázati rendszer hibáira rámutassanak, indokolt esetben a pályázati feltételek módosítása is elképzelhető.

Kiss Éva, a NFÜ jogi, igazgatási és koordináció főosztályának jogi referense elmondta, hogy a májusban többnyire a Társadalmi Megújulási Operatív Program (TÁMOP) pályázatánakkorai felfüggesztésével kapcsolatban érkeztek panaszok. A júniusi panaszok egy része informatikai problémát vetett fel, az interneten beadott pályázatok azonosítója a nyomatott példányon szoftver hiba miatt nem jelent meg. Ezt a hibát az ügynökség korrigálta, az időben panaszt benyújtó projektgazdák pályázatai pedig befogadásra kerültek.

Kiss Éva elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési pályázatokra beadott panaszok jelentős része a rendezetlen munkaügyi viszonyra vonatkozott. Tisztázandó kérdés, hogy a két évre visszamenő rendezett munkaügyi viszonyra vonatkozó előírás esetében a két évet a döntés megszületésétől vagy a pályázat beadásától kell számítani.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo