Alig egy hónap telt el a Las Vegas-i lövöldözés óta, de ismét egy fegyveres támadás sokkoló képeit láthatjuk az Egyesült Államokból. A Sutherland Springs nevű kistelepülés baptista templomában nyitott tüzet a támadó, a helyszínen tartózkodó mintegy 50 hívőre. A támadásban 26 ember, köztük kisgyermekek is életüket vesztették, Amerika gyászol és imádkozik az áldozatokért. A két iszonyú tragédia között eltelt kevesebb, mint egy hónapban azonban több mint ezer fegyverrel elkövetett gyilkosság is történt Amerikában, naponta 43 áldozata volt a lőfegyvereknek (az első tíz hónapban a fegyverrel elkövetett emberölések száma 13 158, a fegyverrel elkövetett öngyilkosságok számát nem tekintve) és ezekért az áldozatokért már NEM szól a nemzeti ima.
Az egy hónappal korábbi cikkemben arra az irracionalitásra próbáltam rávilágítani, amely az amerikai társadalom lőfegyverekkel kapcsolatos viszonyát jellemzi. Pedig a probléma gyökerei mélyebben rejtőznek, mint a „szimpla” fegyverimádat. Egy friss, a Pew Research által készített közvéleménykutatás fontos szempontokra mutat rá: eszerint az amerikaiak 42 százaléka él jelenleg olyan háztartásban, amelyben legalább egy lőfegyver van, 57 százalékuk nem. Sok különbség azonban első pillantásra nincs a fegyvertulajdonosok és fegyverellenzők között: a teljes népesség 72 százaléka kipróbálta már a lőfegyvereket, 99 százalékuk hisz a szólás-, 97 százalékuk a vallásszabadságban, az első differencia ott tűnik fel köztük, hogy a fegyvertulajdonosok 74, míg a fegyvertelenek 35 százaléka szerint van korlátozatlan joguk a fegyvertartásra. A jelek szerint tehát mindkét oldalon van egy szűk, 20-30 százaléknyi réteg, amely megnyerhető lenne egy kompromisszumos megoldásra. Kompromisszumról azonban szó sem lehet.
Város vs. vidék
Mélyebben elemezve az adatokat ugyanis már más különbségek is látszanak. A fegyvertartást támogatók jellemzően kisvárosi, vagy falusias közösségekben élnek, az ellenzők városi, vagy elővárosi környezetben. A falusi, vagy vidéki élet az Egyesült Államokban is békésebb, mint a nagyvárosi, mégis a fegyvertartók aránya lényegesen magasabb ebben a környezetben. A vidéken lakók 46 százalékának van saját fegyvere, miközben az elővárosokban lakók 26 százalékának, szemben a nagyvárosi környezetben élők 19 százalékával. Ugyanakkor a fegyvertartók legfontosabb érvként (67 százalék) a saját vagy családjuk biztonságát emelik ki, mint a szabad fegyverviselés fontosságát.
A városi-vidéki ellentét az Egyesült Államokban ugyanis lényegesen mélyebb, mint akár Magyarországon, vagy akár általában Európában. A jellemzően falusiasabb déli és középső területeken élők számára a szabadságuk kézzelfogható bizonyítéka az az alapelv, hogy a saját földjükön senki és semmi, semmilyen állami, vagy szövetségi szerv sem szabhatja meg számukra mit csináljanak, mire gondoljanak, vagy milyen vallásuk legyen. Az ő szabadságeszményük még a az első telepesek korából származik, akik általában az állami, vagy vallási elnyomás elől menekültek az Újvilágba, számukra a fegyverviselés joga nemcsak önrendelkezésük jelképe, hanem túlélésük biztosítéka is. Velük szemben áll a városiasabb közegben élők, a globálisan gondolkodó „elit” akiknek nincs és nem is volt szükségük fegyverekre. Közéjük tartozik a színes népesség nagy része, vagy az őslakosok, akik jellemzően a puska rossz oldalán álltak a kontinens birtoklásáért folytatott viadalban, de a 19-20. századi bevándorlók utódai is, akik már a keleti (és nyugati) part gyorsan felnövekvő ipari központjaiban telepedtek le és sosem kellett magukat fegyverrel keresztülküzdeniük a vadonon.
Demokraták, vs. republikánusok
Még érdekesebb, ha a pártpreferenciákat vizsgáljuk: amíg mind a fegyvertartók, mind az ellenzők szolid többsége egyetért olyan szabályozási kérdések fontosságában, mint a mentális betegséggel diagnosztizált, vagy nemzetközi terrorlistákon szereplő személyek fegyverhez jutásának megakadályozása (89-89 %, illetve 82-84%), addig élesebben elválnak a határvonalak a (regisztrált) demokrata és republikánus szavazók és támogatók között. A republikánus szavazó fegyvertartók sokkal elutasítóbbak a nem önvédelmi fegyverek korlátozását illetően, mint a demokrata fegyvertartók, és a republikánus szavazók sokkal nyitottabbak a fegyvertartási jogok kiszélesítésére is. A két tábor közötti különbség a fegyvertartók számában is látható: a republikánus szavazók 44, míg a demokrata szavazók csak 20 százalékának van saját fegyvere.
Élesebb a választóvonal, ha azokat nézzük, akik szerint JOGUK van a fegyverhez: a fegyvertartó republikánus szavazók 91, míg a fegyvertartó demokratáknak csak 43 százaléka szerint ez a helyzet. Tény, hogy többen vannak a republikánusok között a fegyvertartást ellenzők, a jobboldali szavazók 56 százalékának több mint fele, (61 %), mint azok a fegyvertartó demokraták, akik szerint joguk van a fegyverekhez (az összes demokrata szavazó és támogató 20 százalékának is csak az ötöde.)
A számokból tehát egy városi-vidéki, illetve jellemzően demokrata-republikánus megosztottság bontakozik ki. Habár a lakosság egy szolid többsége hajlana a korlátozásokra és a kompromisszumokra, a „szekértáborok” részvevői viszont már nem. Márpedig az „öszvérek” és „elefántok”, azaz a bal és jobb közötti szembenállás nemhogy csökkenne, hanem éppen egyre élesebbé válik – ellehetetlenítve bármilyen megegyezést a fegyvertartás korlátozásában.
A fejétől bűzlik….
Ezen az áldatlan állapoton Donald Trump színrelépése sem segített. Ha az amerikai elnök mindennapos csetlésétől-botlásától el is tekintünk, (egyébként is kezdjük már megszokni) a jelenség maga, azaz egy megosztó politikát hirdető jelölt sikere komoly veszélyt hordoz magában. Az Egyesült Államok (bel)politikáját ugyanis nagyrészt nem az elnök, hanem a kétkamarás képviselőház és a helyi kormányzatok alakítják. Márpedig most ezrével készülnek mindkét oldalról, helyi parlamentekbe, polgármesteri és kormányzói székekbe, képviselőházi helyekre olyan helyi politikusok, akik Trump választási sikere mögött nem az orosz titkosszolgálatok hathatós közreműködését, hanem a kompromisszumképtelen, sokszor sértő megnyilatkozásokat sejtik és tartják követendő példának. Így néhány éven belül több ezernyi kicsi, helyi Trump alakíthatja majd a világ legnagyobb hatalmának ügyeit. Márpedig ehhez az ügymenethez az is hozzátartozik, hogy Trump nem MEGOLDJA, hanem figyelmen kívül hagyja a problémákat. A texasi baptista templom elleni támadót „elmebetegnek” nevezte, felszólított az ilyenkor kihagyhatatlan nemzeti imára az áldozatokért, és továbbra sem lát problémát abban, hogy az Amerikában gyakorlatilag bárki hozzájuthat lőfegyverekhez.
