Vállalkozói program indul nőknek

A Hiventures StartupHER programja a női vállalkozók felkarolását és támogatását tűzte ki célul.

Kép:Pexels

A Hiventures idén második alkalommal indítja el a StartupHER női vállalkozói programot, ugyanis az alapkezelő különösen fontosnak tartja, hogy lehetőséget biztosítson a nőknek innovatív ötleteik megvalósítására. A tőkebefektető társaság portfóliójában is rendkívül alacsony a nők száma, a 258 startup közül például mindössze 5 olyan van, amelyben kizárólag hölgyek tevékenykednek.

Ha azt vizsgáljuk, hogy mekkora azon társaságok aránya, amelyeket nők és férfiak közösen alapítottak, egy árnyalatnyival jobb a helyzet, hiszen 78 ilyen vállalkozást találhatunk. A cégalapítók csoportjának nemek szerinti összetételét elemezve pedig azt láthatjuk, hogy a Hiventures által segített 692 cégalapítónak mindössze 13,3 százaléka hölgy.

Kik jelentkezhetnek? 

A StartupHER 2.0 hivatalosan 2020. március 5-én indul, amelyre április 17-ig jelentkezhetnek a startupoknál dolgozó, saját vállalkozást működtető vagy annak beindításán még csak gondolkodó nők, és azok, akik vezetői ambíciókat dédelgetnek, vagy épp hosszabb szünet után gondolkodnak az újrakezdésen.

A beérkezett projektek először egy előszűrésen esnek át, majd a szerencsések részt vehetnek egy ingyenes, kétszer egynapos bootcampen. Az interaktív előadásokon a szakértők igyekeznek minden olyan hasznos ismerettel felvértezni a csapatokat (például üzleti modell megalkotása, pénzügyi tervezés stb.), amelyek szükségesek ahhoz, hogy a hölgyek vállalkozási ötletük megvalósításához - miután a Hiventures zsűrije előtt bemutatták innovatív megoldásukat - elnyerjék a Hiventures 15 milliós inkubációs befektetését is.

Mentorok is besegítenek 

A Demo Day-t megelőzően a startupok fejlődését 10 elismert női mentor is segíti: D. Tóth Kriszta, a WMN.hu alapítója, Liptay Gabriella, a KMPG marketing és kommunikációs igazgatója, Szentkuti Gabriella, a Vodafone Magyarország lakossági értékesítési és operációs vezérigazgató-helyettese, Kende-Hofherr Krisztina a TMC Management vezetője, Dr. Mihalik Zsuzsa, az AYCM alapítója, Niszkács Anna, a Gerbeaud Gasztronómiai Kft. ügyvezető igazgatója, Saás Petra a Fruccola alapítója, Kádár-Papp Nóra, a Gyerünk, anyukám! alapítója, Szalai Nóra, az 5 perc angol alapítója, valamint Samu Tímea a JCDecaux vezérigazgatója. A mentorok egy-egy csapat működésébe igyekeznek mélyebben is belelátni és a konzultáció alkalmával, saját tapasztalatukkal segíteni a javítandó területeken.

A jelentkezés egy rövid regisztrációs lap kitöltésével lehetséges itt.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo