Amióta a magángazdaság tért nyert Magyarországon, azóta tőkeszegény a hazai mikro-, kis- és középvállalati mezőny. Unalomig hangoztatott versenyhátrányunk az alultőkésítettség, a forráshiány. A 2008-ban elindult gazdasági világválság megtette a maga romboló hatását a világban és nálunk is. A hazai kkv-k zöme azonban a mai napig nem tud a gödörből kimászni, még akkor sem, ha úgy hallja, a világgazdasági válság már kezd véget érni, a fellendülés már elkezdődött a szomszédainknál is. Magyarországot ugyanis már eleve rossz gazdasági állapotban érte el a válság, valamint a kkv-k zöme az elmúlt majd három évben úgy akarta túlélni, átvészelni a nehéz időket, hogy gyakorlatilag azt a picinyke tartalékát élte fel, amely már akkor is kevés volt, amikor a bajok elkezdődtek.

Aki járja a várost, láthatja, hogy a boltok már a szezon kezdetekor akcióznak, gyakorlatilag egész évben áron alul kínálják portékáikat. Régen nem tudják árréseiket érvényesíteni, a forgótőkéjüket vagy annak töredékét akarják minél gyorsabban kinyerni a vállalkozásukból, hogy egyre szűkülő forrásaikat egyre gyorsabban forgathassák, remélve, hogy valami egyszer csak történni fog, s hátha megússzák a bezárást.

Szektorok kerültek az elmúlt években abba a helyzetbe, hogy áraikban még a költségeiket sem tudják érvényesíteni, rákényszerülnek mélyen az értéken alul kínálni termékeiket, szolgáltatásaikat, hogy ideig óráig fenn tudjanak maradni. A szűkített újratermelés fogalmát már kezdjük elfelejteni - valamikor tanították a tartalmát az egyetemeken, főiskolákon -, ma viszont tömegestül szembesülünk ennek a közgazdasági kategóriának a túlburjánzott megnyilvánulásaival. A probléma egy másik vetülete, hogy a szűkülő árspirál azokat is magával rántja, akik még esetleg tarthatták volna az áraikat értékükön. Versenypozíciójukat azonban elvesztik a nyomott árak környezetében.

Aki benne van ebben a gazdasági társasjátékban, tapasztalja, hogy az egymásnak fizetett pénz mennyisége egyre csökken, mindenki lecsippent belőle egy kevéskét, de szaporítani nem tudja. Egyre kevesebb pénzért megy a biznisz. Ha pénz nincs, akkor ki kell találni valami mást, pénzhelyettesítő technikákat, túlélő fegyverzetet.

A kedvezmények adása az első lépés, amire rákényszerül kis- és nagyvállalat egyaránt. A nagyok kicsit burkoltabban oldják meg ezt, itt inkább a szolgáltatások, előnyök kiterjesztésének technikája dívik. A különböző szolgáltatási tevékenységeknél, az úgynevezett puha áruknál - amelybe emberi, szellemi anyag van beépítve - könnyebb a helyzet, ott a költségek csökkentésével, a nyereségről lemondással, s ha már abban sincs tartalék, akkor a tőke felélésével még meg lehet szerezni, vagy tartani a megrendelőt. A „kevés is több, mint a semmi" üzleti stratégiával rengetegen próbálják magukat a felszínen tartani. Ők a tőkefelélők. Ki előbb, ki később fogyasztja el a sok év munkájával, küzdelmével megteremtett vagyont, megélési lehetőséget.

Még többen vannak azok a cégek, amelyek pénzkímélő megoldásokhoz nyúlnak. A cserekereskedelem az ősközösségi társadalmaknak, a pénz nélküliségnek volt a sajátja. Ma viszont, mivel egyiküknek sincs pénze megvásárolni azt, amire szükségük van, egymást „kényszerítik rá" a vállalkozások, hogy áruikat, szolgáltatásaikat cserébe adják. A szabályosan működők - vannak még ilyenek, de egyre kevesebben, mivel a gazdaság a válság hatására megint erőteljesen szürkülni, feketedni kezdett - számláznak is egymásnak, forgalmukban kimutatható az ilyetén tevékenység eredménye. A többség (szerintem) még ezzel sem törődik, tehát eltűnik a nemzetgazdasági teljesítményekben ez az egyre növekvő, irdatlan forgalmi adat.

A profik szabályos cserekereskedelmi közösségeket szerveznek, s világhálózatok épültek ki arra, hogy virtuális pénzegységeket érő termékeket, szolgáltatásokat, gyakorlatilag teljes áron (pénzhelyettesítő egységekért) tegyünk be a rendszerbe, s ha nem tudjuk teljes, csak erősen kedvezményes áron értékesíteni, a különbséget levásárolhatjuk a rendszerben.

Végkiárusítás, minden eladó! Ár és érték között mi is a különbség?

Nyereségérdekeltség? Hitelképesség? Fejlődés, beruházás, vagyongazdálkodás? Üzleti tervezés?

Hol van már az az idő, mikor minderre törekvés jellemezte az üzleti élet szereplőit?