Tűkön ülve lesik az uniós pénzeket a cégek

A cégek negyede pályázna a következő három évben, EU-források nélkül a tervezett beruházásaiknak csak 40 százaléka valósulna meg. A pályázók 58 százaléka 50 millió forint alatti összegre pályázik majd; legtöbben technológiafejlesztésre, székhely- vagy telephelybővítésre, valamint kapacitásbővítésre fordítanák a pénzt.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: EU

Kutatásban vizsgálta a Budapest Bank a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) részvételi szándékait a Széchenyi 2020 programban, amely a jelenlegi, 2014-2020-as EU-támogatási ciklusban elérhető forrásokat osztja el. Bár a program ismertsége még nem teljes körű, a megkérdezett kkv-k 60 százaléka hallott már a pályázatok közelgő kiírásáról, 25 százalékuk pedig tervez is pályázni a Széchenyi 2020 keretében. A tervek alapján a most kezdődő pályázati időszakban kicsit magasabb lesz a résztvevő cégek aránya, mint az előző ciklusban: 2007 és 2013 között a kkv-k 22 százaléka pályázott forrásra az Új Széchenyi Terv, vagy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, és a résztvevő vállalkozások 85 százalékának volt nyertes pályázata.

A Széchenyi 2020 keretében pályázók 42 százaléka csak egy, 38 százaléka pedig több, de legfeljebb öt pályázatot adna be. A pályázni tervező cégek 31 százaléka 10 millió forint alatti összeget, 27 százalék pedig 10 és 50 millió forint közötti összeget célozna meg. A vállalkozások 28 százalékánál a pályázási szándékhoz még nem kapcsolódik összegszerű elképzelés. Pályázati célként legtöbben a technológiafejlesztést jelölték meg (37%), de sokan gondolkodnak székhely- vagy telephelybővítésben (33%), valamint kapacitásbővítésben is (21%).

Van, aki válogat, és van, aki egyáltalán nem kér az EU-pénzből

A pályázni tervezők 72 százaléka kizárólag vissza nem térítendő pénzre pályázna, 16 százalék visszatérítendőre is, míg 12 százalék esetében a pályázási szándék nem függ a támogatás típusától. A pályázásra készülő cégek beruházásaik értékének 81 százalékát EU-pénzből tervezik megvalósítani, e forrás híján ezen beruházások 60 százaléka elmaradna.

Csepreghy: ne szociális célra menjen a pályázati pénz
Brüsszel nem a jelenlegi pályázati, hanem a már megszüntetett rendszer miatt állította le a 700 milliárdos keretösszegű GOP pénzek kifizetését – mondta el Csepreghy Nándor helyettes államtitkár a Piac&Profit konferenciáján. Hozzátette, most az lesz a fő fókusz, hogy senki se juthasson előnyökhöz, és valóban a leginkább szükséges projektek nyerjenek.
Azok a cégek, amelyek jelenleg nem tervezik pályázat beadását, leggyakrabban azzal indokolják a döntésüket, hogy nincs szükségük támogatásra (44%). Emellett sokan tartanak attól, hogy nem tudnák teljesíteni a pályázati feltételeket (27%), illetve, hogy nem lesz majd olyan pályázati témakör, amely releváns lehetne vállalkozásuk számára (24%).

Pályázni, de miből?

A pályázatok beadásához, illetve megvalósításához szükséges önerőt és előfinanszírozást a vállalkozások leginkább saját tőkéjükből kívánják biztosítani (54%). A cégek negyede a kereskedelmi bankok által értékesített és állami háttérrel rendelkező programokban is gondolkozik, így várhatóan a Széchenyi Kártya Hitelprogramhoz (13%), illetve az MNB Növekedési Hitelprogramhoz (12%) kapcsolódó termékek is népszerűek lesznek a pályázók körében.

A cégek magabiztosnak tűnnek a finanszírozás tekintetében, hiszen a pályázást tervezők 54 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a támogatási előleg megérkezését sem várná meg a megvalósítás megkezdésével.

Kell a külső segítség a pályázatírásban

A pályázást tervezők közel kétharmada (62%) külső segítséget vesz majd igénybe a lehetőségek felkutatásához: főként a pályázati tanácsadó cégek hírleveleit (43%), a pályázatfigyelő internetes oldalakat (32%), illetve a Széchenyi 2020 program honlapját (29%) használják majd forrásként. A cégek 56%-a a pályázati anyagok összeállítását is másra bízza: 90% pályázatíró szakemberekre és tanácsadó cégekre, de vannak olyanok is (12%), akik könyvelőjüktől is szívesen fogadják ebben a segítséget.

Honnan teremtsük elő az önerőt?
A legtöbb uniós pályázathoz rendelkezni kell a projekt teljes összegének felével, az önerővel. Csakhogy a legtöbb vállalkozásnak nincs annyi tartaléka, hogy zsebből finanszírozhasson egy akár százmilliós projektet, ilyenkor lépnek be a képbe a banki források.

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo