Tovább drágulnak a kötelezők

A kedd éjféli határidőig 11 biztosító hirdetett új kgfb-tarifát az év végi kampányidőszakra, további 3 biztosító a korábbi, évközi díjaival vesz részt az idei kampányban. A Netrisk.hu által elvégzett gyors előzetes díjszámítások azt mutatják, hogy az átlagos díjnövekedés mértéke várhatóan 10-12 százalékos lesz.

Kép:Pixabay

Az idei kötelezőkampányban az összes hazai gépjárműnek már alig több mint harmada (mintegy 1,7 gépjármű, ebből 1,1 személygépkocsi) érintett, ennek megfelelően a biztosítók is egyre kevésbé fókuszálnak erre az időszakra. Ennek egyik szembetűnő jele, hogy a 14 érintett biztosító közül 3 biztosító a már korábban érvényes, évközi díjaival vesz részt az idei kötelezőkampányban. A 14 biztosító közül kettő (CIG Pannónia, MKB) olyan díjakat hirdetett, amelyek azt jelzik, hogy nem kívánnak részt venni a lakossági kgfb-ügyfelekért folytatott idei versenyben, vagyis az érintett autósoknak gyakorlatilag 12 biztosító ajánlata között van lehetősége dönteni a jövő évi kötelező biztosításáról.

„Az átlagdíjak pontosabb alakulását, illetve az idén legtöbb ügyfelet szerző biztosítók sorrendjét az első néhány ezer megrendelés alapján, a következő napokban látjuk majd, de az előzetes kalkulációk szerint jó eséllyel két számjegyű emelkedésre számíthatnak az autósok – hangsúlyozza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. „Az idei díjakban különösebb strukturális változást nem látunk, a legtöbb kedvezményt idén is más biztosítások egyidejű megkötésével, az éves díj egyösszegű befizetésével, a bankszámláról történő utalással, valamint az elektronikus biztosítói kapcsolattartás vállalásával lehet elérni.”

Biztosítási kisokos – hogy ne tapogatózzon sötétben
Kötelező biztosítási szerződés díjfizetési és felmondási határidők, gépjármű tulajdonosváltásakor esedékes teendők, káresemény bekövetkezésekor fontos teendők– ne tapogatózzon sötétben!
Az idei kampányban az MKB Általános Biztosító ügyfeleinek különösen érdemes lesz tanulmányoznia a piaci kínálatot, mivel eddigi biztosítójuk minden januári évfordulós kgfb-szerződését fel fogja mondani. Az érintett mintegy 25 ezer autósnak tehát mindenképpen új kgfb-szerződést kell kötnie az év végi kampányban. Az összes év végi váltások száma várhatóan velük együtt sem fogja meghaladni a 100-120 ezer szerződést.

A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik ennek alapján december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket. Számos probléma forrása volt a korábbiakban, ezért ismét fel kell rá hívni a figyelmet: akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem postai úton, hanem csupán e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét.

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo