Özkan Tunc közölte, a megtermelt áru 10-15 százaléka marad a magyar piacon, a többit uniós exportra szánják.
Az orosházi művelődési házban a termelőknek tartott keddi beszállítói fórumon Isa Tangur, a cég agronómusa elmondta, megvan, milyen fajtájú burgonyát és kukoricát szeretnének termeszteni, az első évben várhatóan külföldről hozzák be a vetőmagot, de nyitottak más, a magyar adottságoknak megfelelő fajtákra is.
A cég a partnerekkel részt vesz a fajtakiválasztás mellett a kiszállításban, ültetésben is; a termesztés során folyamatos tanácsadással (gyomszabályozás, öntözési tanácsadás) segítik őket; majd segítséget nyújtanak a betakarításban is, intézik az átvételt és a raktározást.
Isa Tangur elmondta, burgonya esetén előre megkötik a szerződést a partnerekkel, amelyben az árat és a mennyiséget is rögzítik; kukorica esetén először piaci felvásárlásban gondolkoznak, de később ott is áttérhetnek a szerződésre.
Az egy hektárra vetített jövedelem számításaik szerint burgonya esetén 1450, kukoricánál 1160 euró; viszont azt is rögzítik például, hogy a kukorica esetén a termésátlagnak hektáronként 12 tonnának kell lennie öntözés mellett – ismertette.
Békés megyében idén 34 ezer hektáron termesztettek kukoricát, az aszály miatt 1,4 tonna hektáronkénti megyei átlag született. Békés megye összesen 430 ezer hektárnyi termésterületéből csak 35 ezer öntözhető.