Nehéz helyzetben a kisiparosok

A belső kereslet visszaesése miatt a hagyományos szolgáltatást végző kisiparosok nem jutnak elég munkához. Az idén elérhető kedvező adózású működési formákról pedig még nem tudnak eleget.

Csökkennek az iparosok megrendelései – Kép: SXC

Németh László, a kisiparosokat tömörítő Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) az elnöke szerint a helyzeten mindenképpen változtatni kell, a kormány ugyan törekszik a hazai kisvállalkozásokon segíteni, többek között a munkahelyvédelmi programmal, az adminisztrációs terhek csökkentésével, de tovább kellene gondolni a lehetőségeket. Kifejtette, azt már a kormány is felismerte, hogy a kisvállalati adó (kiva) és a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) nem teljesen érte el a kívánt célt, és a finomítás során további könnyítéseket kell hozzárendelni. (Hasznos tudnivalók a két új adózási formáról itt olvashatók!)

Az IPOSZ tapasztalata szerint a tagságuk nagyobb részét érintő kata lehetőségét többnyire azért nem választják, mert egyrészt nem jut el hozzájuk kellő információ, másrészt még mindig nem tudják átvállalni a könyvelőtől – akit a tételes adózáshoz szinte nem is kellene alkalmazni – az egyéb adminisztrációs ügyek intézését.

Németh László megjegyezte, hogy az IPOSZ továbbra is aktívan részt kíván venni az információk eljuttatásában a vállalkozásokhoz a különböző állami támogatással működő programok révén, bár az utóbbi időben nem kapta meg a forrásokat ezekhez a projektekhez. Ennek ellenére különböző megállapodásokkal kívánják elérni, hogy a tagság mégiscsak kapjon információt munkájához, ennek szellemében, illetve a jogkövető magatartás elősegítése érdekében újították meg az együttműködést, többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. Kiemelte: fontos, hogy az országos szinten megkötött megállapodások helyben is, a megyékben ipartestületi szinten  is működjenek.

Öt év múlva nem lesz, aki megjavítson valamit
Sokat hallani arról, hogy nincs kinek „átadni az ipart” az első generációs vállalkozók jelentős részének, ahogy az sem újdonság, hogy a kisvállalkozások számára jelentős nehézséget jelent megküzdeni a globális cégek nyomott áraival. Pető Lajos cipészmester szavai szerint viszont úgy tűnik, nem is olyan sok kéne ahhoz, hogy a legkisebbek túlélése biztosítva legyen.
Az elnök szerint a szakmai érdek-képviseleti munkában oda kellene eljutni, hogy a kormány a kisiparosokat is stratégiai partnerként kezelje, mert adófizető polgárok, és „nem a szociális hálót szaggatják" a család fenntartásához.

Az IPOSZ szeretné elérni, hogy az uniós források gazdaságfejlesztésre fordítandó összegének egy része a tagszervezeteket, a tagsági körüket is elérje, például az ipartestületeik támogatásával szolgáltatásnyújtásra, a beszállítóvá váláshoz szükséges gépbeszerzésekre, telephely-kapacitások bővítésére – fejtette ki az elnök. Szerinte a szakképzésbe is mindenképpen be kell vonni az ipartestületeket és a tagságot. El kell érni, hogy képzett mesterek oktassák a szakmunkástanulókat a piacképes tudás megszerzése érdekében – tette hozzá.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo