Négyévente elég ellenőrizni a kéményt a kormány szerint

Drasztikusan csökkentené a kéményellenőrzések számát a kormány, egyes füstelvezetők rendszeres vizsgálata pedig meg is szűnne a kabinet javaslata alapján - írja a Magyar Nemzet. Az intézkedés miatt a vállalkozások jelentős része bajba kerülhet.

Kép:Pixabay

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke a lapnak adott interjúban "közveszélyes rezsicsökkentő tervnek" minősítette az ötletet és elmondta: jelenleg is mintegy 150 ezer életveszélyes kéményt tartanak nyilván, ez a szám pedig rövid időn belül megtöbbszöröződhet.

A júliustól életbe lépő rendelet tervezete szerint a gázkéményeket kétévente kell ellenőrizni, a szilárd tüzelésű fűtőberendezések elvezetőrendszereinek vizsgálata pedig négyévente egy alkalomra csökkenne.

Az elnök kifejtette, hogy egy háztartásnak évente 1500-2000 forintot kell fizetnie júliusig a kéményvizsgálatokért, a biztonságért, az ellenőrzések megszüntetésével azonban az életüket kockáztatják majd az emberek.

Hozzátette: az intézkedés miatt a megmaradt cégek a megrendeléseik 70 százalékától esnek majd el, miközben a vállalkozók az év közepétől már amúgy sem kérhetnek pénzt a lakosságtól a kémény tisztításáért

Elment a falig a kormány: már csak így lehet csökkenteni a rezsit
A gázárak esetében már nincs lehetőség a további rezsicsökkentésre a Magyar Energetikai és Közműhivatal szerint. A már uniós szinten is alacsonynak számító gáz- és áramárak ellenére is százezreket fognak rezsiszámláik kifizetésére költeni a családok az előttünk álló télen. A rezsicsökkentés tartalékai kimerültek, csak az energiahatékonysági beruházások segíthetnek az energiaszámlák további csökkentésében.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo