Nagyon rossz hírt kapott több ezer Tesla-dolgozó

Dolgozóinak kilenc százalékát elbocsátja a Tesla – ezt maga Elon Musk jelentette be egy Twitter üzenetben. A lépés oka, hogy csökkenteni kell a költségeket, hogy a cég bírja a gyors terjeszkedés költségeit.

Eddig főleg sikerkommunikációt folytatott a Twitter-fiókjában Elon Musk. A milliárdos cégvezér most azonban szomorú hírt jelentett be a Tesla dolgozóinak: csak minden tízedik embertől megválik az elektromos autókat gyártó vállalat.

A cég legutolsó adatai szerint 2017 végén 37500 alkalmazottja volt, azaz csaknem 3400 embert érint az elbocsátás. „Nehéz döntést kellett hoznunk, de a cég jövedelmezősége szempontjából meg kellett tennünk ezt” – olvasható a Twitter üzenetben.

Ugyanakkor a cégvezér biztosította a dolgozóit – és a befektetőit – hogy a leépítések nem érintik a gyártásban dolgozókat, és nem befolyásolják a megmentőként várt Model 3 előállítását. A Tesla első középkategóriásnak szánt autójából már tavaly év végére hetente ötezer darabot kellett volna előállítani, de még június elején is „csak” heti 3500 darab készült.

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo