A legnagyobbak is lépésváltásra kényszerülnek

Már a labdarúgó VB döntője előtt világos volt, hogy a Nike a győztes: mind a francia, mind a horvát csapat tagjai az oregoni cég ruházatát viselték. A Nike részvényei szárnyalnak, de a cégnek meg kell birkóznia a digitalizálás nem csekély kockázataival.

Bár a Nike részvényeinek árfolyama egy év alatt 25 százalékkal emelkedett, a Wall Street elemzőinek véleménye a cég jövőjét illetően megoszlik. Vannak, akik egyfajta dinoszaurusznak látják, amely előbb-utóbb áldozatául esik a sportcikk-piac szerkezeti átalakulásának.

Az óriás is lépésváltásra kényszerül

Nehéz elképzelni, hogy a vállalkozás tartani tudja árait és tovább növekszik, miközben az Amazon brutális árversenye felborítja a fogyasztási cikkek egész piacát.

Mások arra mutatnak rá, hogy a Nike megtalálta a kihívásokra a helyes választ és éppen a veszélyeztető digitalizálást kihasználva akar talpon maradni.

A Starbucks példájára a Nike is vegyes konszernné kíván alakulni és megvetni a lábát az internetes szolgáltatásokban.

Bejelentették, hogy Los Angelesben nyitják meg az első „Nike Live“ boltjukat, ahol algoritmusokkal mérik fel a vevő igényeit és

Enélkül már egy cég sem működhet
Folyamatos nyomást jelent a digitalizáció a nagyvállalatok vezetői számára. Minden második döntéshozó ezért jelentős IT-beruházásra készül a következő években.

tesznek neki ajánlatot adott termékek megvásárlására.

Figyelemmel kísérik a sport-sztárok öltözködését s amint azok közösségi oldalakon megjelennek bizonyos darabokban, mesterséges intelligencia gondoskodik arról, hogy boltjaik polcait a lehető leggyorsabban feltöltsék az adott és várhatóan erősen keresett árukkal.

A Nike forgalmának kereken a fele esik az Egyesült Államokra s az elmúlt negyedévben ismét emelkedtek a hazai eladások. Kínában 15 százalékkal többet adtak el – a kereskedelmi háború ellenére.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo