Kreatív irodakialakítással növelhetjük a munkakedvet

Az elmúlt egy–másfél évben az irodát bérlők szempontrendszere megváltozott: a munkaerő megszerzése és megtartása soha nem látott kihívást jelent számukra. A szektoronként eltérő mértékben, de emelkedő béreken túl a cégvezetők a munkahelyi körülmények javításával tudnak versenyképesek maradni. A cégek jelentős részénél elsődleges szemponttá vált a ,,well-being” érzet megteremtése, felváltva a költségközpontú gondolkodást.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

,,Kijelenthető, hogy a munkaerőpiacon végbemenő folyamatok és a cégek fejlődése miatt az elmúlt időszakban kiemelt szemponttá vált a munkakörnyezet és munkakörülmények fejlesztése még akkor is, ha emiatt az irodabérlettel kapcsolatos költségek növekednek. A megfelelően átgondolt terek és a kreatív ötletek együttesen segítik a fluktuáció csökkentését, valamint a dolgozók azon érzését, hogy a munkahelyen töltött idő valóban egy második otthonra hasonlítson inkább, mintsem napi nyűgnek és fejfájásnak tűnjön” – fejti ki Szapáry Zsolt, a Robertson Hungary ingatlantanácsadó Senior Property Advisor vezető munkatársa.

Kép: Pixabay

A cégek – profiljuktól függően – sok esetben átlépik a ,,business look” kialakítást, és izgalmas, színes alakzatokat találunk például oszlopokon, a tárgyalók falain, vagy épp a padlóburkolatok mintázatában. A fejlődés folyamatos és sokszínű. A világ minden pontjáról érkező ötletek épülnek be a hétköznapjainkba. A klasszikus irodakialakítás már a múlté, helyét átveszik a kreatív terek. Már nem csak a startupokra, kreatív ügynökségekre, informatikai cégekre jellemző a csocsóasztalok, babzsákok mindennapos használata.

Új, eddig kevésbé elterjedt irodaterületek válnak elengedhetetlen kellékké ebben a dolgozókért folytatott harcban. Próbaterem az irodában? Miért ne? A kutatások szerint a zene is sok esetben ösztönzően hat a kreativitásra, és egyértelműen segít a dolgozókat csapattá formálni.

Kép: Pixabay

Egyre többen vágynak prémium irodákba
Élénkebbé vált a magyarországi, azon belül is elsősorban a budapesti irodapiac: idén áprilisban és májusban az irodát keresők több mint 60 százaléka A vagy B kategóriás irodaházban keresett irodát, szemben az egy évvel korábbi 54 százalékos aránnyal. Ezzel párhuzamosan a lakásban és házban kialakított irodák iránti kereslet 18 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 24 százalékról – derül ki az ingatlan.com csoporthoz tartozó iroda.hu legfrissebb elemzéséből.
Kezd elterjedni, hogy a konyhát úgynevezett work café váltja fel, melynek jellemzői, hogy az ebéd elfogyasztásán túl kisebb meetingek, illetve lazább hangvételű megbeszélések megtartására és digitális információ átadására (pl..: televízión céges hírek és közérdekű információk jelennek meg) is alkalmasak. Az újonnan kialakított irodák kihagyhatatlan részét képezik az úgynevezett break out vagy social hub terek, ahol a dolgozóknak lehetőségük van egy kis kikapcsolódásra, a munkatársaikkal közvetlenebb beszélgetésre, ugyanakkor hatékony, kreatívan ötletelésre is a közös projekteken. E helyiségek jellemző bútorai a babzsákok, fotelek, kanapék, valamint sokszor X-Box segíti a felfrissülést.

,,Ha megvizsgáljuk egy cég működési költségeit, akkor láthatóvá válik, hogy az irodabérletre költött összeg töredéke a HR-költségeknek, bérköltségeknek. A BNP Paribas Real Estate legfrissebb adatai alapján egy cég költségeinek 60–80 százalékát teszik ki a HR-költségek, és csak 7-8 százalék az az összeg, amit irodabérletre fordítanak. Az irodakörnyezet fejlesztése viszont lényegében kikerülhetetlenné vált főként a versenyszférában dolgozó vállalkozásoknak. Egyre bátrabb és kreatívabb ötletek jelennek meg, aminek eredményeképp a dolgozók jobban funkcionáló, modernebb és változatosabb irodákban tölthetik el a dolgos hétköznapokat.” – teszi hozzá Szapáry Zsolt.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo